2019. augusztus 20., kedd
István

Belföld

Magyarország kész folytatni az Iszlám Állam elleni küzdelmet

Függetlenül az Iszlám Állam ellen elért katonai sikerektől, a terrorista szervezet továbbra is komoly globális és regionális fenyegetést jelent, Magyarország ezért kész folytatni a dzsihadista csoport elleni küzdelmet – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.

Szijjártó Péter az Iszlám Állam elleni globális koalíció külügyminiszteri ülésén felszólalva emlékeztetett arra, hogy Magyarország három fronton is segíti a terrorszervezet elleni harcot.


Az első ilyen frontként a terepen megvalósított erőfeszítéseket említette. Ezzel kapcsolatosan felidézte, hogy Magyarország 200 katonát küldött Irakba, akik kiképzéssel, tanácsadói és asszisztensi minőségben támogatják a dzsihadisták ellen harcoló erőket.

A második frontként a keresztények visszatérésének segítését említette, kitérve arra, hogy e közösségek kénytelenek voltak elmenekülni azokról a területekről, ahol évszázadok óta éltek.


Szijjártó Péter szerint Magyarország attól tart, hogy ha e közösségek tagjai nem tudnak visszatérni vagy nem adottak a biztonsági garanciák a visszatérésükhöz, akkor az elmenekülésükkel kialakult “vákuumot” az Iszlám Állam fogja betölteni, így “végül tényleg olyan helyzetbe kerülünk, amelyet egyértelműen el kell kerülnünk”.

Magyarország ezért házak, iskolák, kórházak és templomok építésével, újjáépítésével segíti, hogy a keresztény közösségek visszatérhessenek otthonaikba – mondta.

A külgazdasági és külügyminiszter a terrorizmus elleni harc harmadik pontjaként említette annak megakadályozását, hogy az Iszlám Állam soraiban harcoló külföldi terroristák visszatérhessenek Európába az Iszlám Állam veresége nyomán. Tudomása szerint körülbelül 5000 olyan harcosa van a dszihadista szervezetnek, aki valamelyik európai országból érkezett. “Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk határaink megvédése érdekében, hogy ne térhessenek vissza országainkba” – jelentette ki.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Rendkívüli események nélkül zajlanak az augusztus 20-ai rendezvények Budapesten, a programokra rekord számú látogatót várnak – közölte Kovács Zoltán államtitkár, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Magyar ízek utcájában tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA illetékesei megadták a hivatalos hozzájárulást ahhoz, hogy űrszondát küldjenek néhány év múlva a Jupiter Európé nevű holdjára, a jégkéreg borította holdat a lehető legnagyobb részletességgel akarják feltárni az amerikai űrkutatási hivatal tudósai.