2019. augusztus 25., vasárnap
Lajos, Patricia

Belföld

Márki-Zayné otthonszüléseket sem vezethetett volna, ráadásul adózni sem szeretett

A Pesti Srácok írta meg, hogy Márki-Zayné Vincze Felícia éveken keresztül úgy vezetett le otthonszüléseket, hogy az ég világon semmi joga nem lett volna hozzá. Hódmezővásárhely polgármesterének felesége nem rendelkezett érvényes működési engedéllyel, a felsőfokú szakirányú végzettségét igazoló okiratot is csak később honosíttatta egy különbözeti vizsgával, de még ÁNTSZ-engedéllyel sem rendelkezett.

Az egészen elképesztő szabálytalanságokra a családjogi visszaélésekkel, jogsértésekkel foglalkozó szegyenpad.com bukkant rá az agárdi csecsemőhalál dokumentációjában, illetve annak kapcsán kutakodva a világhálón, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nyilvántartásában.


A Te Szülésed Kft. 2012 márciusában elsőként szerezte meg a működési engedélyt intézeten kívüli szülések levezetéséhez. A cég vezetője akkoriban Márki-Zay Péter jelenlegi hódmezővásárhelyi polgármester volt. Felesége az otthonszülésekről szóló blog tanúsága szerint azonban már jóval ezt megelőzően vállalta otthonszülés levezetését, akár több száz kilométerre az otthonától, megfelelő szakmai végzettséggel és engedéllyel rendelkező szülész-kolléga közreműködése nélkül.

Márki-Zayné Vincze Felícia szülésznői tevékenysége két olyan csecsemő kapcsán került a fókuszba, akiknek súlyos emberi hibák, mulasztások okán igen csak rövidke élet adatott. Mindkettőjüket Márki-Zayné segítette a világra, otthonszülés keretében – írja a lap.


Nemrég egy büntetőügyben hallgatták ki tanúként, mivel egy általa vezetett otthonszülés után nem adta be – az egyébként kötelező – K-vitamint a babának. A csecsemő ezután vérzékenység miatt alig két hónaposan meghalt, ami elkerülhető lett volna, ha megkapja a vitamint. Végül az oltásellenes szülők kerültek a vádlottak padjára, de a Ripost szerint az otthonszülést bábaként levezető politikusfeleséget is megvádolhatják az ügyben.

Az agárdi „fényevő házaspár” babájának születésénél is Márki-Zayné volt a szülésznő. A kis Benjamin másfél évesen, alig négy kilósan halt meg. Ebben az ügyben a szülőket végül súlyos börtönbüntetésre ítélték, ahogy a baba háziorvosát is, igaz, ő csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A Márki-Zay Péterékhez köthető vállalkozás (amelynek 2017-ig volt ügyvezetője a hódmezővásárhelyi polgármester) 2015-ben is bekerült a hírekbe. Akkor is Marki-Zayné vezette le a szülést, ami után meghalt a baba. A Vasárnapi Hírek beszámolója szerint a szülés során végig hallották a baba szívhangját, és az anya is érezte a mozgást, de miután a baba világra jött, nem kapott levegőt, és csak akkor riasztották a mentőket, amikor már nem tudták újraéleszteni, ez az orvosoknak sem sikerült.

Bár Márki-Zay Péter felesége még a néhány héttel ezelőtti tárgyaláson is azt mondta, hogy az otthonszülésnek nincs irányelve és megfelelően szabályozva sincs. Valójában 2011-óta kormányrendelet írja elő, ki, milyen feltételekkel és hogyan vezethet le intézményen kívüli, azaz otthonszülést.

Márki-Zay bábacégénél eltűnt a bevétel fele

Az Origo olyan információkra birtokába jutott, mely szerint a magát tisztakezűnek beállító Márki-Zay Péter és felesége otthonszüléseket lebonyolító cégének pénzügyei nem stimmelnek. A beszámoló nem a valós adatokat tartalmazza, mégpedig azért, hogy a bevétel nagy részét elrejtse. Nem nehéz kitalálni, hogy ezzel mi volt Márki-Zayék célja.

Világosan látszik, hogy adóalap csökkentése volt a cél, amivel az éves árbevétel után egyből kevesebb adót kellett befizetniük. A lap egy kicsit jobban utánajárt a dolognak. Kiderült, hogy A Te Szülésed Kft. bábaszolgáltatása 2016. május 1-től fix áras volt, ami annyit jelentett, hogy 180 ezer forintot kértek el egy szülésért.

Viszont a honlapról korábban elérhető adatokból kiderült, hogy 2016-ban 60 szülést vezetett le, az akkor még Márki-Zay Péter ügyvezetése alatt működő cég. Azaz, ha mindegyiket 180.000 Ft-ért végezték el, akkor 10.800.000 Ft volt az árbevételük a 2016-os évben. Ezzel még nem is lenne semmi probléma, ám az elérhető cégadatok szerint csak 5.564.000 Ft árbevételt tüntettek fel a 2016-os évre vonatkozó beszámolójukban. Magyarul tevékenységük következtében keletkezett árbevétel közel fele, egészen pontosan 5.236.000 Ft nem látszik sehol a cég pénzügyi adatai között – írja az Origo. 

Természetesen részben megmagyarázható lenne az eltérés. Mondhatnák, hogy ez a díjszabás csak májusban lépett életbe, a korábbi ár ennél kisebb lehetett, de a kétszeres különbséget ez sem magyarázza. 2017-ben viszont már egész évben ez volt az árazás, és az arányok a valóság és a beszámoló adatai között akkor sem változnak. A már törölt honlapon korábban még azzal dicsekedtek, hogy 68 szülést vezetett le az évben a bábacég, így a 180.000 Ft-os fix áron számítva 12.240.000 Ft-os árbevétel jönne ki, ám a cégjegyzékben elérhető árbevételük 6.501.000 Ft, vagyis ismét közel a fele eltűnt az elvileg 68 szülésből összejött árbevételnek. Nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy világosan lássák: ez egészen pontosan 5.739.000 Ft.

Az ügyben kifejezetten kínos a hódmezővásárhelyi polgármesternek, hogy a Te Szülésed Kft.-ben Márki-Zay Péter volt az ügyvezető és a tulajdonos is az alapítástól, azaz 2011 decemberétől egészen 2017 decemberéig. Azaz a fenti időszakban végig a későbbi polgármester volt a felelős a cég működéséért, így a pénzügyi beszámolóért is.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási verseny van a világban a szakképzett munkaerőért

    Óriási verseny van a világban a szakképzett munkaerőért

    Óriási verseny van a világban az országok között a szakképzett munkaerőért, ebben Magyarország jó helyen áll, mutatja ezt az is, hogy minden eddiginél több szakmában tudott versenyzőt nevezni a fiatal szakemberek világversenyére – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek, miután Kazanyban vasárnap felkereste a WorldSkills rendezvényen induló magyar versenyzőket.

  • Augusztus utolsó napjaiban is meleg marad az idő

    Augusztus utolsó napjaiban is meleg marad az idő

    Augusztus utolsó napjaiban is marad a nyárias meleg, 30 Celsius-fok körüli maximumokkal. Továbbra is sok lesz a napsütés, helyenként lehetnek záporok, zivatarok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.