2019. november 18., hétfő
Jenő

Egyéb IX.kerület

Mátyás király a Ferencvárosban szelfizett

Immár három éve hagyomány, hogy a kerület iskolásai az év elején a Ferencvárosi Ádámok és Évák elnevezésű program keretében iskolaszínházi előadásokkal mutatják be tehetségüket. Idén hat kerületi oktatási intézmény nyolcvan tanulója Mátyás király-meséket és -mondákat alakított át mai történetekké. A Ferencvárosi Művelődési Központban bemutatott három telt házas előadást az Ádám Jenő Zeneiskola növendékeinek hangszeres betétei színesítették.

A minimális díszlet és jelmez dacára mégis ötletes, friss színpadképek jöttek létre (Fotó: Mészáros Gábor/FMKéptár)

Minden 2015-ben kezdődött, amikor Soós Péter, a ferencvárosi Pinceszínház művészeti vezetőjének kezdeményezésére iskolaszínházi sorozat indult a kerületben Ferencvárosi Ádámok és Évák címmel. Akkor Petőfi Sándor János vitéze elevenedett meg tíz ferencvárosi iskola, több mint száz általános és középiskolás diák, valamint felkészítő tanáraik együttműködésében. Az előadás és a kezdeményezés sikert aratott, így 2016 októberében a kerületi hivatalos megemlékezés részeként, ferencvárosi történetek és visszaemlékezések alapján állították színpadra az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára a Ferencvárosi Ádámok és Évák ’56 című előadást. Két évvel ezelőtt Arany János Toldi című művét vitték színre az Arany-emlékév kapcsán, míg tavaly a honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig tartó időszak magyar mondáit, regéit játszották el a diákok.


Szelfiző Mátyás király (Fotó: Mészáros Gábor/FMKéptár)

Az idei, Mátyás király Ferencvárosban címet viselő előadás hat mesét és mondát tárt a közönség elé. A Táltos galamb, Mátyás király és Drakula, Mi van a legtöbb a világon?, A kolozsvári bíró, Mátyás király lopni megy, valamint a Furcsa vendégek című történeteket a Weöres Sándor, a Bakáts Téri Ének-Zenei, a Kosztolányi Dezső és a József Attila Általános Iskola, valamint a Szent István Közgazdasági Szakgimnázium és a Leövey Klára Gimnázium tanulói állították színpadra.

Mint az a ferencvaros.hu beszámolójából kiderül, az iskolások könnyen azonosultak a tréfás és fordulatos cselekményekkel. Az előadásokat sok nevetés kísérte, hiszen a diákszereplők modern látásmódja ezúttal is megmutatkozott: a darabban Mátyás király gyakran szelfizett, egyes jelenetekben kocsmázott, lányoknak csapta a szelet, és még stylistja is volt.


Az Ádámok és Évák mára összművészeti produkcióvá nőtte ki magát: az Ádám Jenő Zeneiskola növendékei a zenei betétekért feleltek, láthattunk reneszánsz táncot, a művelődési központ aulájában pedig a mesékhez kapcsolódó óriásrajzokat, és a próbákról készült fotósorozatot is kiállítottak.

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.