EUR: 322,14 Ft
CHF: 287,40 Ft
2019. június 18., kedd
Arnold, Levente

Egyéb Érd

Megújulhat a tanösvény

Zsetonokkal lehet támogatni a környezetvédők céljait

A Duna-parton található Tőzike tanösvényt az érdi önkormányzat 13 millió forintos támogatásával a Pilisi Parkerdő, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, illetve az Érdi Környezetvédő Egyesület alakította ki a Beliczay-sziget északi részén még 2011-ben. A Natura 2000-es terület élővilágát bemutató táblákon kívül akkor itt helyet kapott egy kis pihenő is, ahol például sütögetni lehetett, a fokozott mozgásigényűekre pedig az ösvény mellett elhelyezett, fából készült tornaszerekkel gondoltak a tanösvény létrehozói.


Sárga gévagomba

Salátaboglárka

Nyári tőzike

A tanösvény néhány védett növénye – ligeti csillagvirág (Fotó: Halász Antal)

Az elmúlt nyolc év alatt azonban mind a természeti erők működése, mind némi elhanyagoltság következtében romlott a létesítmény állapota, ezért indokolttá vált a felújítása. Ezt lenne hivatott segíteni az Ön választ, mi segítünk című, nemrég meghirdetett pályázat, amelybe egyetlen érdiként az Érdi Környezetvédő Egyesület projektje is bekerült . Ennek keretében a Budafoki út 2–4. szám alatti hipermarketben a vásárlások után kapott zsetonokkal lehet támogatni a környezetvédők célját, a Duna-parton található Tőzike tanösvény felújítását. Idén újdonságként nemcsak a fődíjas nyer 400 ezer forint pénzjutalmat, hanem a 2. helyezett és a 3. helyezett is, előbbi 200, utóbbi 100 ezer forintot.

Szavazni február 17-ig lehet egy – a vásárlás végén kapott – zsetonnal, amelyet annak a pályázónak a gyűjtőedényébe kell dobni, amelyiknek a célja a legszimpatikusabb a vásárló számára.  Ezek a célok a gyűjtőedény előtt megtalálható információs táblán olvashatók. A végén természetesen azé lesz a fődíj, aki a legtöbb zsetont kapja.

Kapcsolódó Cikkek