EUR: 313,17 Ft
CHF: 276,60 Ft
2019. március 21., csütörtök
Benedek

Belföld

Orbán Viktor: Az az érdekünk, hogy Trump újra nyerjen

A következő fél év politikai és kormányzati menetrendjét ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésén szerda este. A kormányfő hangsúlyozta: most a legfontosabb a családvédelmi akcióterv hét pontjának jogszabályokba foglalása.

Szavai szerint július elsejétől mindegyik programot szeretnék útnak indítani, a négygyermekes anyák adómentessége az, ami 2020-tól várható, mert az adótörvényeket év közben nem lehet módosítani. Mint mondta, óriási szervezési feladat az Emmi számára az, hogy megteremtsék a gimnazisták és szakgimnazisták kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulásának lehetőségét – írja a Magyar Nemzet.


– Ettől az intézkedéstől a kormány azt várja, hogy erősödjön a fiatalok nyelvtudása. Ugyanakkor ez egy szimbolikus lépés is, a kormány szembesíteni akarja a fiatalokat és családokat azzal a ténnyel, hogy hiába beszél most a baloldal, mikor kormányon voltak, semmit nem csináltak – idézi a lap Orbán Viktort. Szerinte ilyen lehetőséget még soha nem adott a fiataloknak senki.

A Magyar Nemzet beszámolójából kiderül, hogy a miniszterelnök beszélt a migrációról is, ami a választás tétje.


Ha az EP-ben bevándorláspárti többség lesz, újra fogják indítani a bevándorlók tömeges behozatalát – jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor kiemelte: meg kell őket állítani, és azt a választás során lehet. A miniszterelnök szerint az ország külpolitikai kapcsolatainak konszolidációjával jól haladnak. A magyar–amerikai kapcsolatok jó irányba mennek, a kormány számára fontos, hogy a Trump-adminisztráció maradjon.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban jogainak gyakorlását

    Orbán: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban jogainak gyakorlását

    A Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban (EPP) az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán Brüsszelben az EPP politikai gyűlésének ülése utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelyet élőben közvetített az M1 aktuális csatorna.

  • Béla és bandája

    Mielőtt a gyilkosságra térünk nevezzük meg a gyilkost. Akinek – kis túlzással – annyi neve volt, mint álneve Ságvári Endrének.

  • Családbarát Magyarország

    Családbarát Magyarország

    A családvédelmi akcióterv a következő lépés a családbarát Magyarország felé vezető úton – mondta Novák Katalin, az Emmi államtitkára az MTI-nek.