2019. június 19., szerda
Gyárfás

Belföld

Több mint 1,2 millió magyar gyerek és fiatal sportol napi szinten

A mindennapos testnevelés bevezetésének köszönhetően több mint 1,2 millió magyar fiatal és gyerek mozog és sportol napi szinten – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerdán Pécsett.

Nyitrai Zsolt sajtótájékoztatón az intézkedést méltatva úgy fogalmazott: “ez által lesz nemzetünk edzettebb és egészségesebb, így ennek nemzetstratégiai jelentősége van”.


A magyar kormánynak három nagy célja van a sport területén – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Első pontja, hogy minél több fiatal és gyerek sportoljon. A második, hogy ezt “normális, európai színvonalú és méltó” infrastrukturális körülmények között tehessék.

A harmadik célként említette, hogy Magyarország és Budapest lehetőség szerint minél több nagy világversenynek adjon otthont, megmutatva ezzel, hogy a magyar egy sportos nemzet, egyúttal jó szervező is – utalt Nyitrai Zsolt a 2017-es vizes világbajnokság, valamint a cselgáncs-világbajnokság lebonyolítására.


A miniszterelnöki megbízott bejelentette: a baranyai megyeszékhely sportéletét koordináló Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. 890 millió forintos támogatásban részesül a központi költségvetésből.

Nyitrai Zsolt ismertetése szerint Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott sikeres és eredményes tárgyalása során azt kérte, hogy a pécsi sport és sportélet kapjon még nagyobb figyelmet, elismerést és anyagi támogatást.

Pécsen szép eredményekkel és országosan is kiemelkedő példaértékű munkával találkozhatunk – hangoztatta a politikus, aki kitért arra is, hogy ezt a csaknem egymilliárd forintot pécsiek “egyértelműen Vári Attilának köszönhetik”.

Vári Attila a támogatást megköszönve arról beszélt, hogy a PSN Zrt. olyan biztonságot kapott 2019-re, amivel méltóan tudják idei feladataikat ellátni.

A PSN Zrt. 2010 óta működő komplex sportirányítási rendszerét ismertetve felidézte, hogy a baranyai megyeszékhely 14 sportlétesítményét, illetve az ország egyik legnagyobb és legeredményesebb sportiskoláját üzemeltetik. Létesítményeikben évente 400-450 ezer főt fogadnak, tanévenként pedig 110-120 iskolában a baranyai sportot is felügyelik, 14 ezer diáknak biztosítva sportolási lehetőséget.

Vári Attila újságírói kérdésre válaszolva közölte: a 890 millió forintos támogatásból 590 milliót bérekre és járulékokra, 300 millió forintot pedig létesítményüzemeltetésre fordítanak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Továbbra is sok dél-koreai turista jön Budapestre

    Továbbra is sok dél-koreai turista jön Budapestre

    Budapest változatlanul kedvelt a dél-koreai, illetve ázsiai turisták körében, a szállodák tapasztalata alapján a tragikus dunai hajóbalesetet követő kezdeti megtorpanás után folyamatosan érkeznek a koreai vendégek, bár a hajós városnéző túrákra szóló foglalásaikat nagy számban törlik – mondta el a Magyar Nemzetnek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

  • Donald Trump 2020-ban újra indul az elnökségért

    Donald Trump 2020-ban újra indul az elnökségért

    Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért – ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.

  • Nehezen találnak munkaerőt a vállalkozók a Balatonnál

    Nehezen találnak munkaerőt a vállalkozók a Balatonnál

    Egyre nehezebben találnak munkaerőt a balatoni vállalkozók, akik szerint ennek is szerepe van abban, hogy elszálltak az árak a tóparti üzletekben, ugyanis a vállalkozóknak vonzó bért kellene kigazdálkodniuk – írta szerdai számában a Népszava.

  • A fiúk számára is rendelkezésre áll a HPV-oltás

    A fiúk számára is rendelkezésre áll a HPV-oltás

    Ha az egészségügyi kormányzat úgy dönt, akár már ősszel elkezdődhet a hetedik osztályos fiúk HPV elleni védőoltása, mert az oltóanyag rendelkezésre áll a vakcinatenderben – közölte a Világgazdasággal az MSD Pharma Hungary Kft.