EUR: 336,31 Ft
CHF: 314,10 Ft
2020. január 26., vasárnap
Paula, Vanda

Külföld

Trump-Kim csúcstalálkozó: Nem jutott megállapodásra a két vezető, véget ért a csúcs

Nem jutott megállapodásra Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csütörtökön, a vietnami Hanoiban tartott csúcstalálkozó második napján, a csúcs véget ért, a tárgyalások ugyanakkor folytatódnak a jövőben a felek között – mondta Sarah Sanders, a washingtoni Fehér Ház szóvivője.

Megerősítette, hogy a két vezető megvitatta a Koreai-félsziget atommentesítését. Hozzátette, hogy most nem jutottak megállapodásra, de a felek küldöttségei a kérdésben később összeülnek majd.


A két vezető találkozóját a szóvivő ismét nagyon jónak és építő jellegűnek minősítette.

Trump és Kim Dzsong Un a tervezettnél jóval korábban elhagyta a tárgyalások színhelyéül szolgáló szállodát a vietnami fővárosban. Eredetileg egy közös aláírási ceremóniát is terveztek a munkaebéd után, de erre nem került sor.


A tárgyalások során Trump azt mondta, hogy nem kell sietni a megállapodással az észak-koreai atommentesítésről, fontosabb, hogy megfelelő egyezséget érjenek el.

Kim Dzsong Un pedig egy újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy nem lenne Vietnamban, ha nem volna hajlandó országa nukleáris leszereléséről tárgyalni.

Az AFP francia hírügynökség anyagában úgy fogalmazott, hogy a felek között nézeteltérés van az atommentesítés fogalmának értelmezésében. Kim Dzsong Un arra a kérdésre, hogy milyen konkrét lépéseket tesznek ez ügyben, korábban azt mondta, hogy éppen ezt kell megvitatni.

A két vezető tavaly júniusban Szingapúrban, történelmet csinált első találkozójuk megtartásával, de az ott aláírt dokumentum nem tartalmazott igazi konkrétumokat.

Most, nyolc hónappal később már konkrét előrelépést vártak a szívélyesnek mondott találkozón.

Az AFP azt is felvetette, hogy Trumpnak azért is válhat sürgőssé távozása Hanoiból, mert egykori ügyvédje, Michael Cohen a képviselőház egyik bizottságának szerdai meghallgatásán azt mondta, hogy Trump hazudott az amerikaiaknak. Egyben rasszistának és csalónak nevezte az elnököt. Úgy vélekedett, hogy körbeudvarolja a fehér fajgyűlölőket, és más országokat “koszfészeknek” nevez. Hozzátette, nem tudja, hogy Trump összejátszott-e oroszokkal, de él a gyanúperrel ezen a téren.

Szakértő: A két fél nem ugyanúgy képzeli el az atommentesítést

Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök nem ugyanúgy képzeli el az észak-koreai atommentesítést.

A szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, Kim Dzsong Un úgy szeretné véghez vinni a folyamatot, hogy a már meglévő eszközöket és kísérleti területeket megtartja, csak új fejlesztéseket, kísérleteket nem végeznek.

Ezzel szemben Donald Trump azt akarja, hogy semmisítsenek meg mindent, szereljenek le teljesen – tette hozzá.

Közölte, Észak-Koreának olyan sok eszköze van, hogy többszörösen meg tudná semmisíteni a világot. Ez sok kérdést vet fel, ezért nem szabad siettetni a megegyezést – vélekedett.

Trump: Nincs megállapodás a leszerelésről és az Észak-Korea elleni szankciókról

Nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Hanoiban csütörtökön tartott sajtóértekezletén, miután a tervezettnél több órával korábban véget ért kétnapos csúcstalálkozójuk.

A két vezető előzőleg mintegy két órán át tárgyalt. Trump azt mondta, hogy Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította. Hozzátette, Kim biztosította arról, hogy tartózkodnak az atom- és rakétakísérletektől. Az észak-koreai vezető késznek mutatkozott országa egyes nukleáris helyszíneinek feladására, de nem azokéra, amelyeket az amerikaiak akartak. Ezért cserébe pedig az Egyesült Államok nem kívánta feloldani az Észak-Korea ellen meghozott összes büntetőintézkedést, márpedig Phenjan ezt gondolta – fejtette ki.

Éppen ezért Trump – mint elmondta – úgy vélte, jobb felállni a tárgyalóasztaltól megállapodás nélkül, “nem lett volna jó aláírni egy dokumentumot”.

Hangoztatta, hogy nagyon szeretné feloldani a szankciókat, mert szeretné, hogy Észak-Korea a felemelkedés útjára lépjen. Phenjannak azonban szerinte ehhez több dologról le kellene mondania.

Arról is beszélt, hogy a csúcstalálkozó nem volt minden előrelépés nélküli, hiszen Kim ígéretet tett arra, hogy folytatják az atom- és rakétakísérletek felfüggesztését. Úgy vélekedett, hogy nem kell sietni a megállapodással az észak-koreai atommentesítésről, a megfelelő egyezséget akarják elérni.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hanoi sajtóértekezletén azt mondta, hogy szerette volna, ha a felek messzebbre jutnak a tárgyalásokon, de Kim nem volt kész erre. A jongbjoni atomreaktor leszerelése nem elegendő az észak-koreai rakéta- és nukleáris program megszüntetéséhez – fejtette ki az amerikai külügyminiszter.

Az amerikai elnök a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy az észak-koreai kérdésben fontos együttműködni Dél-Koreával, Japánnal, Kínával és Oroszországgal. Azt is mondta, hogy a csúcstalálkozót követően, útban vissza az Egyesült Államokba a repülőgépről telefonál Mun Dzse In dél-koreai elnöknek, valamint Abe Sindzó japán kormányfőnek, és tájékoztatja őket a hanoi csúcstalálkozóról.

Kiemelte, bár Észak-Korea kínai befolyás alatt áll, ennek ellenére Phenjan nem engedelmeskedik vakon más országoknak, így Kínának sem.

Szólt arról is, hogy nem kötelezte el magát egy harmadik amerikai-észak-koreai csúcsértekezlet mellett. Mint mondta, előbb “lássuk meg, hogy mi történik”. Hangoztatta, hogy a következő találkozójukat akár “hamarosan is meg lehet tartani, de lehet, hogy sokáig nem lesz”.

A sajtóértekezleten megkérdezték Trumptól, hogy a találkozón felmerült-e Otto Warmbier amerikai állampolgár észak-koreai őrizetbe vétele, majd kómás állapotban történt visszatérése az Egyesült Államokba és halála 2017-ben. Az elnök azt mondta: igen, és Kim azt felelte neki, hogy nagyon rosszul érezte magát az ügyben. Trump úgy vélekedett, nem hiszi, hogy az észak-koreai vezető tudott a diák állapotáról, különben nem engedte volna megtörténni a tragédiát. Az elnök inkább az észak-koreai börtönviszonyokat okolta a diák haláláért.

Trump felemlítette a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatok felfüggesztésének kérdését is, amelyről a tavalyi első észak-koreai-amerikai csúcstalálkozót követően döntött. Azt mondta, továbbra is úgy véli, ezek a manőverek költségesek, Dél-Koreának hozzá kell járulnia a kiadásokhoz. Arról nem szólt, hogy vajon tesz-e további lépéseket a hadgyakorlatokkal összefüggésben.

Az elnök több újságíró kérdésére nem válaszolt, majd az eredeti tervekhez képest két órával korábban elindult a repülőtérre, és elutazott Vietnamból.

Dél-Korea elsőként reagált arra, hogy a csúcstalálkozó érdemi eredmény nélkül zárult le. Mun Dzse In elnök hivatalának szóvivője azt mondta: Szöul csalódott, bár a két ország azért megállapodás nélkül is tett előrelépést a korábbiakhoz képest. A csúcs a közlemény szerint lehetőséget teremtett arra, hogy a két vezető jobban megértse egymást, növelve annak lehetőségét, hogy a jövőben bekövetkezzen az áttörés.

Dél-Korea csalódott, de bízik a reményteljes folytatásban

Dél-Korea csalódott a második észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó eredménytelensége miatt, bár a két ország azért megállapodás nélkül is tett előrelépést a korábbiakhoz képest – közölte csütörtökön a dél-koreai elnöki hivatal szóvivője.

A reagálás nem sokkal azt követően jelent meg, hogy a vietnami fővárosban, Hanoiban véget ért Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozója.

A nyilvánosságra hozott közlemény szerint sajnálatos, hogy Trump és Kim nem tudott teljes megállapodásra jutni találkozójukon. Világosan úgy tűnik ugyanakkor, hogy a korábbiakhoz képest sokatmondó haladást értek el. A csúcs Szöul szerint lehetőséget teremtett arra, hogy a két vezető jobban megértse egymást, növelve annak lehetőségét, hogy a jövőben bekövetkezzen az áttörés.

Trump készséget mutatott a folytatódó párbeszédre, derűlátó szemlélete fényes perspektívát kínál a következő találkozóra – derült ki a dokumentumból. Az, hogy az amerikai elnök nyilvánosan megemlítette az Észak-Korea elleni szankciók eltörlését vagy enyhítését, azt mutatja, hogy elmélyült az amerikai-észak-koreai párbeszéd.

A szóvivő egyben reményét fejezte ki, hogy folytatódik a tárgyalás a két ország között. Mint írta, a dél-koreai kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az Egyesült Államok és Észak-Korea biztosan éljen a helyzet adta lehetőséggel, miközben folytatja a kapcsolatteremtést és az együttműködést.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Nagyon gyorsan terjed a koronavírus Kínában

    Nagyon gyorsan terjed a koronavírus Kínában

    Egyre gyorsabb ütemben terjed az országban az új koronavírus, amely már a lappangási időszakban is fertőző – jelentette ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.

  • Egyre több migráns érkezik a tengeren, ha enyhül az idő

    Egyre több migráns érkezik a tengeren, ha enyhül az idő

    Az időjárás enyhülésével a tengeren keresztül Spanyolországba és Olaszországba érkező illegális bevándorlók száma növekedni fog a kutatók és a titkosszolgálatok prognózisa szerint – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombat este az M1 aktuális csatornán.

  • Egyre több a halott a földrengésben

    Egyre több a halott a földrengésben

    Legkevesebb 29 ember veszítette életét a legújabb adatok szerint a péntek esti délkelet-törökországi földrengésben – jelentette az Anadolu török hivatalos hírügynökség a katasztrófavédelemre (AFAD) hivatkozva szombaton.

  • Koronavírus gyanú egy moszkvai szállodában

    Koronavírus gyanú egy moszkvai szállodában

    Egy észak-moszkvai szálloda nyolc vendégét vitték kórházba szombaton magas lázzal, jelenleg vizsgálat alatt állnak, hogy kiderüljön, a tüdőgyulladást okozó új koronavírus fertőzte-e meg őket – tájékoztatta a TASZSZ orosz hírügynökséget egy egészségügyi forrás.