2019. március 21., csütörtök
Benedek

Extra

Ufónak tartotta családja Bud Spencert

Átfogó portréfilm készült a világ legnagyobb pofonosztójáról, Bud Spencerről. A film rendezője, Király Levente ez alkalomból örömmel mesélt a színésszel való találkozásáról, és arról, hogy Bud mennyire szeretett minket, magyarokat.

– Kevés közvetlenebb, barátságosabb embert ismertem, mint Bud Spencer. 2014 novemberében a saját lakásán fogadott egy interjú kedvéért. Délután fél háromra mentem, és megkérdeztem, hogy meddig lehet maradni, azt mondta éjfélig. A felesége házi süteményt sütött, ő pedig körbevezetett a lakásában, és zongorázott nekünk. Észak-Rómában, egy társasház harmadik emeletén lakott szerény körülmények között. Nem úgy élt, mint egy sztár, pedig az volt – kezdte a Lokálnak a Piedone nyomában című film rendezője, Király Levente. – Bud Spencer imádott minket, úgy fogalmazott, hogy a magyar egy különleges nép. Elmondása szerint sportolóként legalább tíz-tizenötször járt a Margitszigeten. Nagyra tartotta a vízilabdásainkat, akiket nagyon tisztelt. Nápolyi gyökereihez élete végéig hű maradt, kiváltképp a családjához, akik „földönkívülinek” hívták őt odahaza, amiért egészen másképp viselkedett, mint a hétköznapi ember. Őt sohasem lehetett kihozni a sodrából – mondta a rendező. Noha sokan tudják, hogy Bud Spencer úszott és vízilabdázott, azt már kevesebben, hogy bokszoló is volt, méghozzá harminc KO-győzelemmel, rögbijátékos és autóversenyző, aki a színészkedés mellett gyerekruhákat tervezett, feltaláló volt, zeneszerző, egyetemi tanár, politikus és UNICEF-nagykövet.


Király Levente és Bud Spencer

– Kivételes tehetsége volt szinte mindenhez. Imádta a gyerekeket, ezért gyerekruhákat tervezett. Tisztelte az idős embereket, akiknek feltalált egy olyan sétapálcát, ami egy gombnyomásra székké változott. Nevéhez fűződik egy olyan elektromos fogkefe is, amelyből gombnyomásra jött elő a fogkrém. Tervezett óceánjárót is, amely Szent András néven épült meg. Földön, vízen, levegőben tudott járművet vezetni. Az irpiniai földrengés idején például a saját helikopteréből dobálta ki a segélycsomagokat az áldozatoknak. Kampányolt a vakokért és gyengénlátókért, illetve a kábítószer-használat és a háborúk ellen is felemelte a hangját. Az ő idejében még a vízilabdameccseket a tengerben játszották, és egyik alkalommal a lelátó a nézőkkel együtt beomlott a vízbe. Bud Spencer, aki épp azon a meccsen játszott, legalább tíz embert mentett ki a hullámok közül. Karrierje mellett a magánéletében is sikeres volt. Feleségéhez közel 60 éven át, a haláláig hűséges volt. Három gyermekét és öt unokáját pedig mindennél jobban szerette. Sikerei ellenére mindig szerény maradt. Úgy vélte, hogy mindaz amit az életben elért, csak és kizárólag a Jóisten érdeme – árulta el a rendező, akinek filmje február 28-tól lesz látható a mozikban.

További cikkek:


Kapcsolódó Cikkek

  • Érzéki Charlotte – Fotók!

    Érzéki Charlotte – Fotók!

    Egyre népszerűbb a 25 éves amerikai szépség,  Charlotte McKinney. A fiatal színésznőt a magyar nézők a Baywatch legújabb változatában láthatták, ahol rabul ejtette a férfiak szívét.

  • Isten veled, Koós János!

    Isten veled, Koós János!

    Tegnap délután több százan kísérték utolsó útjára a március 2-án elhunyt Koós Jánost. A család, barátok, kollégák és rajongók könnyeik mellett mosollyal emlékeztek a táncdalénekesre, akit két jó barátja, Hofi Géza és Bajor Imre közelében helyeztek végső nyugalomra.