2019. május 20., hétfő
Bernát, Felícia

Belföld

Zsidózó jobbikost véd Karácsony

Nem tartja nácizmusnak a zsidólista felállítását Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke. A Hír TV-ben adott interjújában kifejtette, nincs elvi problémája a Jobbikkal, az önkormányzati választások érdekében szövetségre lépne a náci párttal.

Csupán hebegésre-habogásra futotta Karácsony Gergelynek, a Párbeszéd társelnökének keddi, Hír TV-s nyilatkozata során.


– A Párbeszéd a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyalna – mondta például 2017 októberében Karácsony, akit a riporter Földi-Kovács Andrea szembesített korábbi kijelentéseivel, annak fényében, hogy most már összefogna a baloldal a náci Jobbikkal.

MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Karácsony Gergely szerint ezek a kijelentések nem jelentik azt, hogy ne állhatnának össze a Jobbikkal.


– Nem a Jobbikot neveztem nácinak, hanem azokat a politikusokat, akiknek nagy többsége azóta elhagyta a Jobbikot – mondta Karácsony Gergely, mindezt annak ellenére, hogy Gyöngyösi Márton, aki listát állítana a zsidó képviselőkről származásuk alapján, jelenleg is a párt  frakcióvezetője. Karácsony szerint zsidólistát írni „önmagában nem nácizmus”. Elmondta, hogy elvi problémája nem is volt a szélsőjobbos párttal, és az önkormányzati választások közeledtével érdemes elgondolkodni az Jobbikkal való együttműködésen.

– Itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára – mondta Gyöngyösi Márton 2o12-ben.

Emlékezetes, hogy akkor tízezres tüntetést szerveztek a kijelentés miatt, ahol Mesterházy Attila, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: „a fasizmus vírus, a Jobbik pedig a vírusgazda, harcot kell indítani a fasizmus ellen”.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök pedig azt mondta: „a nácik összeegyeztethetetlenek az élettel”. Bajnai 2014-ben neonáci pártnak nevezte a Jobbikot, és tavaly is arra biztatta a baloldaliakat, hogy ne szavazzanak a pártra.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Európa jövőt választ

    Európa jövőt választ

    Május 26-án rendezik Magyarországon az európai parlamenti választást, amelynek tétje, hogy bevándorlókontinens lesz-e Európa, vagy megőrzi keresztény gyökereit.

  • Továbbra is imád minket Hollywood

    Továbbra is imád minket Hollywood

    Magyarország népszerűsége a hollywoodi filmprodukciók tekintetében továbbra is töretlen –  derült ki a The Hollywood Reporter cikkéből.

  • A fordításra kapott pénzt is lenyúlta Weber

    A fordításra kapott pénzt is lenyúlta Weber

    Manfred Weber a Európai Néppárt frakcióvezetője nem csak az irodabérlésre járó összegnél ügyeskedett a lehető legtöbb hasznot húzni, hanem – mint V4NA információi szerint kiderült –, az  EU-tól a fordítókra kapott pénzt is zsebre tette.