EUR: 320,08 Ft
CHF: 279,96 Ft
2019. április 22., hétfő
Csilla, Noémi

Belföld

10 százalékkal emelkedtek a turisztikai bevételek januárban

Januárban a turisták mintegy 30 milliárd forintot hagytak a hazai szálláshelyeken, és míg a vendégéjszakák száma az előző évivel közel azonos maradt, a szálláshelyek csaknem 10 százalékkal tudták növelni bevételeiket az előző év azonos időszakához képest – emelte ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott legfrissebb adataiból.

Az MTI-hez eljutatott közlemény kiemeli: a tavalyi történelmi rekordév után 2019 elején is folytatódott a vendégek számának növekedése Magyarországon. Tovább nőtt mind a belföldiek, mind a külföldiek száma a 2018 januárihoz képest, az év első hónapjában az összes vendégek száma csaknem elérte a 650 ezret.


Kétszámjegyű volt a növekedés olyan fontos küldőpiacokról, mint az Egyesült Államok, Kína, Spanyolország, a régióból pedig Romániából és Csehországból érkeztek jóval többen Magyarországra, mint tavaly ilyenkor. Jó hír az is, hogy továbbra is élénk a belföldi turizmus, amit a SZÉP-kártya költések több mint 7 százalékos emelkedése is tanúsít. A pihenőkártya 2019-ben a korábbi évekhez képest is jobban fogja ösztönözni a magyar családok belföldi utazásait – mutat rá a közlemény.

Az MTÜ arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő években már nem kell márciusig várni a januári idegenforgalmi adatokra. A júliustól induló Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központtal jövőre már valós időben, a teljes szektorra vonatkozóan elérhetőek lesznek a turisztikai mutatószámok, ami hozzájárul az ágazat versenyképességéhez, a célzott fejlesztések és kampányok tervezéséhez – írta az MTÜ.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Mozart legismertebb operáját tűzik műsorra

    Mozart legismertebb operáját tűzik műsorra

    Mozart legismertebb operáját, A varázsfuvolát tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) német nyelven, magyar feliratozással, Hábetler András rendezésében április 30-án a pécsi Kodály Központban – tájékoztatta az együttes az MTI-t.

  • Szijjártó: Európának új vezetőkre van szüksége

    Szijjártó: Európának új vezetőkre van szüksége

    Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, és képesek is azokat megvédeni – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének kijelentésére.

  • Ne engedjék a házi kedvencet a szabadban kószálni

    Ne engedjék a házi kedvencet a szabadban kószálni

    Csaknem háromszor nagyobb eséllyel kapnak el valamilyen fertőzést azok a macskák, amelyeket gazdáik hagynak szabadon kószálni a külvilágban, mint azok a cicák, amelyeket nem engednek ki a szabadba – állapították meg amerikai kutatók, megjegyezve, hogy a házi macskák bizonyos betegségei az emberre is átterjedhetnek.