EUR: 326,11 Ft
CHF: 290,63 Ft
2019. május 24., péntek
Eszter, Eliza

Külföld

28 ember ellen emeltek vádat terrorizmus gyanúja miatt

Huszonnyolc ember ellen emelt az ügyészség vádat Egyiptomban hétfőn, azzal gyanúsítják őket, hogy az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorhálózatok helyi szervezeteinek a nevében merényletekre készültek.

A vád szerint a gyanúsítottak az egyiptomi biztonsági erők, illetve az ügyészségi hivatal ellen akartak támadásokat elkövetni.


Bírósági források szerint egyelőre csak 17 van közülük őrizetben.

A hatóságok nem adtak információt a letartóztatás idejéről és helyéről, illetve egyelőre nem tudni a tárgyalás pontos időpontját sem.


Egyiptomban 2013-ban szaporodtak meg a terrorcselekmények, elsősorban a Sínai-félszigeten, miután a Muzulmán Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból. A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilájat Sínai (Sínai Tartomány) nevet. A csoport több merényletet elkövetett, elsősorban az egyiptomi biztonsági erők és az ország keresztény kisebbsége ellen.

Az elnöki posztot Murszi hatalmának megdöntése után elfoglaló Abdel-Fattáh esz-Szíszi tavaly februárban hirdette meg a “Sínai-2018” nevű terrorelhárító hadműveletet, amelyben – hírügynökségi összesítés szerint – eddig már mintegy 850 dzsihadistát öltek meg, és 35 katona vesztette életét.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Megölték az al-Kaida kasmíri ágának vezetőjét

    Megölték az al-Kaida kasmíri ágának vezetőjét

    Indiai biztonsági erők végeztek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló egyik szélsőséges csoport vezetőjével a vitatott hovatartozású Kasmír India által ellenőrzött részén – közölte a rendőrség pénteken.

  • A nap képe: Elkötelezve

    A nap képe: Elkötelezve

    Hatalmas bemutatóval ünnepelte a mexikói lovas szövetség megalakulásának 98. évfordulóját Mexikóvárosban, aminek keretein belül számtalan látványos bemutatókat tartottak a legfialtabbak tehetségek közreműködésével.

  • Bilincsben vitték el a Pókembert

    Bilincsben vitték el a Pókembert

    Több mint hat óra mászás után rendőrök várták az Eiffel-torony torony tetején azt a botcsinálta Pókembert, aki miatt a torony egész területét le kellett zárni.