EUR: 313,23 Ft
CHF: 276,64 Ft
2019. március 21., csütörtök
Benedek

Belföld

A függetlenségre kell építeni a magyar emberek boldogulását

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legfontosabb megőrizendő gondolata, hogy a haza előrejutását, a magyar emberek boldogulását Magyarország függetlenségére kell építeni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a fővárosi II. kerület március 15-ei megemlékezésén.

A kerület országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, “önállóságunk nem lehet alku tárgya; ahogyan akkor sem volt az, ma sem az”, mert a magyarok a mában is saját értékeik mentén akarják jövőjüket formálni.


A polgári kormány kezdetektől ezen a talajon áll, az elmúlt évek kitartó munkája pedig a kormányt igazolja – hangsúlyozta, hozzátéve: az elért eredmények annak köszönhetők, hogy “mertünk önállóak lenni, mertük a saját utunkat követni”.

“Biztos alapokra építhetjük a jövő terveit, a magyar gazdaság jobb teljesítményére, a magyar emberek és a vállalkozások munkájára” – mondta Varga Mihály.


A pénzügyminiszter szerint ennek köszönhetően lehet egyre több pénzt fordítani például a gyereket nevelő családok támogatására, a gyermeknevelés költségeinek csökkentésére.

Varga Mihály emlékeztetett rá, hogy hamarosan az Európai Unió jövőjéről kell dönteni, ezért a kormány minden rendelkezésre álló információt megoszt az emberekkel, akik csak akkor hozhatnak felelős döntést, ha tudják, “milyen lépéseket tervez Brüsszel és mit gondol erről Budapest”.

Megjegyezte, vannak erők, amelyek a nemzetek visszaszorítására, a nemzetek Európájának lebontására törekednek, a magyar kormány azonban nem támogatja egy olyan “új birodalom” létrehozását, amely támadja a nemzeti kultúrát és kiveszi az országok kezéből a sorsukról való döntés jogát.

Hangsúlyozta, a magyarság az elmúlt ezer évben akár kíméletlenül nagy áldozatok árán is kész volt kezébe venni a sorsát, amikor a történelmi helyzet úgy hozta.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, sem Világoson, sem Aradon nem ért véget a magyar szabadság ügye, mert a nemzet hihetetlen áldozatokat követően sem adta fel.

A szabadság hőseire azért is emlékezni kell, mert a szabadság nem örök és állandó, hanem “olyan út, amelyen járni kell; levegő, amely nélkül nem lehet élni” – fejtette ki.

Úgy fogalmazott, hogy ünnepelni és emlékezni nemcsak szükséges, de egyszerűen kötelesség, a megmaradás parancsa minden nemzet számára.

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy ritkán esik szó az első felelős nemzeti kormány munkájáról, pedig az jól jelzi, miként épült volna fel a jogok kiterjesztése által megújult, és – mint akkor mondták – egy testté forrt magyar nemzet otthona, a polgári Magyarország.

A Miniszterelnökség vezetője szerint emellett emlékezni kell az első honvédsereg katonáira, az önkéntesekre, a pesti egyetemistákra, fiatal gimnazistákra, parasztemberekre, német és zsidó eredetű polgárokra, szerb és tót atyafiakra, a vármegyei nemességre és országos főrangokra is.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ágyúöntője és tüzértisztje, Gábor Áron emlékművénél felszólalva kijelentette, külön is emlékezni kell arra az emberre, akinek segítségével Háromszék szinte csak a maga erejére támaszkodva döntő befolyást tudott gyakorolni az erdélyi hadszíntér küzdelmeire.

Gulyás Gergely rámutatott, bár fegyverrel a kézben már nem lehetett tovább harcolni, de a passzív ellenállás lehetőségei a szabadságharc elbukása után is megmaradtak, ezek pedig olyan helyzetet teremtettek a Habsburg-adminisztrációnak, amelyből a kiegyezés volt az egyetlen lehetséges kiút. Hozzátette, a kiegyezést sokan, sokféleképpen ítélik meg, de nem lehet kérdéses, hogy az azt követő évtizedekben Magyarország mindent elért, amit fejlődésben elérhetett.

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) beszédében elmondta, a magyarok ma végre nyíltan viselhetik a kokárdát, amely “arra figyelmeztet, függetlenségünk, önrendelkezésünk, identitásunk megóvása örök érvényű, napjainkban is létező feladat”.

“A mindennapi békés életünk árnyékában hajlamosak vagyunk átsiklani jelenlegi helyzetünk megbecsülésén” – jelentette ki a városrész vezetője, majd példaként említette, hogy az itt élők természetesnek veszik a fejlődést és a szabadságot, de nagy felelőtlenség nem látni, hogy a történelemben semmi nem örök.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban jogainak gyakorlását

    Orbán: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti az Európai Néppártban jogainak gyakorlását

    A Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban (EPP) az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán Brüsszelben az EPP politikai gyűlésének ülése utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelyet élőben közvetített az M1 aktuális csatorna.

  • Béla és bandája

    Mielőtt a gyilkosságra térünk nevezzük meg a gyilkost. Akinek – kis túlzással – annyi neve volt, mint álneve Ságvári Endrének.

  • Családbarát Magyarország

    Családbarát Magyarország

    A családvédelmi akcióterv a következő lépés a családbarát Magyarország felé vezető úton – mondta Novák Katalin, az Emmi államtitkára az MTI-nek.