EUR: 326,99 Ft
CHF: 291,13 Ft
2019. május 23., csütörtök
Dezső

Belföld

A zsidózó Gyöngyösi Márton most Izraelt szidja egy újabb felvételen

Újabb, egészen dermesztő videófelvételt talált az Origo Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesével-frakcióvezetőjével kapcsolatban. A jobbikos politikus közel két évvel zsidólistázós parlamenti felszólalása után, egy palesztinok melletti szimpátiatüntetésen cionista terrorállamnak és agresszornak nevezte Izraelt, amely befolyása alatt tartja Nyugat-Európát és a nyugati médiát – írja a lap. Nos, most itt a következő bizonyíték arra, ha zsidózásról, Izrael szidásáról van szó, a Jobbik és Gyöngyösi verhetetlen. 

Közel két évvel a zsidólistázós parlamenti felszólalás után, 2014 júliusában a Magyarországon Élő Palesztinok Egyesületének szervezésében tüntetést tartottak Palesztina mellett Budapesten. A demonstrálók között több, vezető jobbikos politikus megjelent, közöttük Gyöngyösi is, aki beszédet mondott a Hősök terén.


„Nemcsak szolidaritást kell vállalnunk, hanem ki kell mondanunk, hogy elég volt az izraeli cionista terrorból, amely hetvenedik éve nyomja el a palesztin népet, és tagadja meg a legalapvetőbb emberi és egyetemes jogokat a palesztin néptől a saját, független hazától való jogtól. Ezt tagadja meg a palesztin terrorállam a palesztin néptől” – nagyjából ugyanazzal a fáradhatatlan lendülettel folytatta az Izrael elleni uszítást, mint ahogy két éve nekikezdett.

„Elég volt abból, hogy az őshonos palesztin népet a saját hazájából szorítja ki az izraeli agresszor és az izraeli terrorállam” – fűzte hozzá indulatosan az elemében lévő politikus, aki a zsidó országot nemes egyszerűséggel terrorállamnak nevezte.


Mondandójában kiemelte, hogy Gáza a világ legnagyobb szabadtéri börtöneként fungál, koncentrációs táborként működik, amely teljes blokád alatt van. „Faji alapon való megkülönböztetést alkalmaz Izrael állam a palesztin nép ellen” – következett a következő vádpont Gyöngyösitől, de a java még csak ezután következett. A Jobbik jelenlegi elnökhelyettese ugyanis mindenkinek nekiment, akinek csak lehetett: a Nyugatnak, a nemzetközi szervezeteknek és a sajtónak is – írja az Origo.

„Fel kell emelnünk a hangunkat, akárcsak a nyugati kettős mérce ellen is, amely teljes közönnyel, teljes cinizmussal szemléli a közel-keleti eseményeket, és egyenlőségjelet tesz a megszálló és a megszállottak közé” – érkezett az újabb jelző Izraelre, mégpedig a megszálló.

A jobbikos politikus egy fél pillanatra sem hagyta abba a támadást, és ugyanazzal a lendülettel megvádolta a teljes Nyugatot, hogy pénzzel és katonai eszközökkel támogatja a „terrorállamot”, és így a palesztint népirtást. – Nemcsak szemet huny a terrorállam népirtó politikája felett, hanem erkölcsi, anyagi és katonai támogatást nyújt ahhoz, hogy Izrael állam a cionista propagandát és népirtást és vérontást véghez vigyen a palesztin néppel szemben – mondta, majd sorolta, miért is bűnrészes a kontinens nyugati fele: nukleáris fegyverarzenállal látják el Izraelt, amellyel a világ egyik legerősebb államává teszik. Gyöngyösi szerint nemcsak Nyugat-Európa politikai irányítása, hanem a média is cionista befolyás alatt áll.

A cionista befolyás alatt álló nyugati média folyamatosan a cionista propagandát hangoztatja az egész világban – hangoztatta a százfős hallgatósága előtt. Felindultan kifogásolta, hogy az ok-okozati összefüggéseket teljes egészében elmismásolja „ez a cionista propaganda”, és palesztin-izraeli konfliktusról beszél. „Nincs izraeli-palesztin konfliktus, palesztin elnyomottak vannak, és egy cionista terrorállam van, amelyik elnyomja a palesztin népet” – egészítette ki a korábbiakat a jobbikos politikus. Izrael, Nyugat-Európa, a média után a magyar kormány és az ENSZ következett Gyöngyösi szitokmenetrendjében.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Kósa Lajos: Az ellenzék egy bűnözőt véd

    Kósa Lajos: Az ellenzék egy bűnözőt véd

    Az országgyűlési és Európai parlamenti képviselőjelölteket megillető mentelmi joggal kapcsolatos sorozatos ellenzéki visszaélések megakadályozása érdekében törvénymódosító javaslatot, mondhatni egy „Lex Czeglédyt” nyújt be az Országgyűlésnek a Fidesz korábbi és jelenlegi frakcióvezetője, Kósa Lajos és Kocsis Máté.

  • Végre! Érkezik a meleg és a napsütéses

    Végre! Érkezik a meleg és a napsütéses

    A hétvégén csak helyenként várható eső, jellemzően meleg, napsütéses idő várható 20-25 fokos maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

  • Magyarország digitális téren is példaértékű modellekkel szolgál

    Magyarország digitális téren is példaértékű modellekkel szolgál

    Magyarország digitális téren is példaértékű modellekkel szolgál amellett, hogy gazdasági növekedésével az Európai Unió élvonalába tartozik – mondta Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri értekezletét követően Párizsban.