EUR: 316,40 Ft
CHF: 281,87 Ft
2019. március 23., szombat
Emőke

Külföld

Elképesztő! Visszafordították az időt tudósok egy kvantumszámítógépen

Egy nemzetközi tudóscsoportnak sikerült visszaállítania egy kvantumszámítógép állapotát a másodperc egy tört részével korábbira, amivel egy jelentős lépéssel közelebb kerültek annak bizonyításához, hogy az “idő nyila” visszafordítható – olvasható a Scientific Reports című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányban.

“Mesterségesen előidéztünk egy olyan állapotot, amely az idő termodinamikai nyilával ellentétes irányba fejlődik” – idézte Gorgyej Leszovikot, a Moszkvai Fizikai és Műszaki Intézet kvantuminformációs technológiai laboratóriumának (MIPT) kutatóját, a tanulmány vezető szerzőjét az intézet honlapján közzétett közlemény.


A moszkvai intézet, a zürichi Műszaki Egyetem és az amerikai Argonne Nemzeti Laboratórium kutatói tanulmányukban az IBM egy két kvantumbites számítógépét egy jóval bonyolultabb állapotból visszaküldtek egy egyszerűbbe, amivel megsértették a termodinamika második törvényét, amely kimondja, hogy minden valóságos folyamat irreverzibilis, azaz egy zárt rendszer csak statikus maradhat vagy idővel a rendezetlenség állapota felé fejlődik. Ezzel gyakorlatilag bemutatták az idő visszafordítását.

A tanulmány azt is jelzi, hogy az egyes részecskék időbeli visszafordítása valószínűtlen. Egyetlen elektron izolálása után és annak kiszámításával, hogy mennyi idő kellene viselkedésének véletlenszerű megváltoztatásához a természetben, a tudósok azt találták, hogy szükség lenne az univerzum teljes élettartamára ahhoz, hogy ez a jelenség egyetlenegyszer megtörténjen a másodpercenként tanulmányozott 10 milliárd elektronnal.

Andrej Lebegyev, a tanulmány másik társszerzője szerint az időt visszafordító algoritmus hasznos lehet a kvantumszámítógépek még pontosabbá tételéhez.

Kapcsolódó Cikkek