2019. április 23., kedd
Béla

Egyéb

EU-támogatást kaphat a magyar példára építő pán-európai úszóprogram

Brüsszelben, az Európai Parlamentben bemutatták az Európai Úszó Szövetség (LEN) képviselői az EU illetékes vezetőinek a LEN “Tanulj úszni” projektjét.

A magyar szövetség (MÚSZ) hírlevele szerint a tavaly júniusi LEN-kongresszuson bemutatott “Tanulj úszni” projekt annyira elnyerte az akkor Budapestre látogató Antonio Tajani EU Parlament-elnök tetszését, hogy az európai szövetség képviselői meghívást kaptak Brüsszelbe, ahol Tajani mellett a sportot felügyelő uniós biztos, Navracsics Tibor, valamint a környezetvédelmi és népegészségügyi bizottság elnöke, Adina-Ioana Valean jelenlétében mutatták be a programot.


Paolo Barelli LEN-elnök elmondta: Európában több mint 28 ezren fulladnak vízbe minden évben, azaz óránként három ember veszti így életét, túlnyomó többségük 3-12 esztendős gyermek. Az európai szövetség ezért indította útjára a “Tanulj úszni, előzd meg a vízbefúlást” projektet, amely valamennyi tagország számára segítséget nyújt: jól felépített, bárhol alkalmazható rendszerben mutatja be az úszásoktatás lépéseit, illetve azt is, miképpen kell az úszástudást szinten tartani, frissíteni felnőttkorban is annak érdekében, hogy senki se veszítse el a vízbiztonságát.

A LEN elnöke hozzátette, több tagszövetség kísérleti programjának tanulságai alapján állították össze a végleges projektet, és az egyik legjobban menedzselt ezek közül a Magyar Úszó Szövetségé volt.


Antonio Tajani és Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy az életmentő funkció mellett az úszás az egyik legjobb egészségmegőrző sport. A parlamenti elnök jelezte: az európai polgárok több mint egyharmada továbbra is inaktív, ami rendkívül káros.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, az EU Parlamentjének korábbi alelnöke is, aki hozzászólásában kiemelte: minden, az úszásoktatást népszerűsítő és javító kezdeményezésnek elsőbbséget kell élveznie valamennyi európai országban.

“Látnunk kell, ha az atlétika a sportok királynője, akkor az úszás a sportok királya. Kevés olyan sportág van, amely annyira jótékony hatással van az ember egészségére, mint az úszás, és ahogy Barelli elnök úr rendkívül találóan megfogalmazta, a biztos úszástudás valóban a legjobb mentőmellény. Magyarországon a kormányzat már korábban elindította a ‘Minden gyermek tanuljon meg úszni’ programot, amely az előttünk álló négy évben minden eddiginél nagyobb támogatást kaphat, továbbá egy átfogó tanuszoda-építési programmal is párosul.” – mondta.

Az EU megjelent vezetői is egyetértettek abban, hogy a 2020-tól induló költségvetési ciklusban mindenképpen a támogatott projektek körébe kell emelni a “Tanulj úszni” programot.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Bár a húsvét két legfontosabb vallási ünnepünk egyike, a karácsonyi hagyományokat sokkal többen követik. Az adventi gyertyagyújtás, a karácsonyfa-állítás és a mákosbejgli-evés elmaradhatatlan rituáléja a karácsonyi ünnepkörnek, a húsvéti szokásokat azonban egyre kevesebben követik.

  • A húsvét még ma is üzenettel bír

    A húsvét még ma is üzenettel bír

    Ha Jézust középpontba helyezzük, akkor életünk derűben és boldogságban megy végbe – vallja Bán Csaba, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkésze, aki az ünnep alkalmából juttatta el gondolatait lapunkhoz.

  • Tarlós: Uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

    Tarlós: Uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

    A budapesti behajtási díjról, amit még a Demszky Gábor-féle városvezetés önként vállalt be a 4-es metró megépítésért, egy tíz évvel ezelőtti európai bizottsági határozat és egy érvényes szerződés rendelkezik, azt nem a főváros akarja mindenáron bevezetni – mondta a főpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.