EUR: 312,85 Ft
CHF: 275,80 Ft
2019. március 20., szerda
Klaudia,

Extra

Exatlon Kata: Fel voltam készülve a távozásra

Pénteken egy újabb izgalmas és drámai párbaj után Kata távozott a TV2 Exatlon Hungary műsorából. A 33 éves pénzügyi asszisztenst nagyon megviselte, hogy Dorkával kellett harcolnia, és a szíve mélyén tudta, hogy képtelen legyőzni csapattársát.

Három hét után véget ért a verseny Huszti Kata számára. A Kihívók csapatának versenyzője majdnem két hónap után csatlakozott a játékhoz, és mindenkit meglepett, hogy szinte azonnal felvette a ritmust, és egymás után győztes futamokat produkált. Múlt pénteken az ő statisztikája lett a legjobb, de egy héttel később már neki kellett Dorkával párbajoznia.


– Nem volt jó a hetem, nagyon romlott a teljesítményem. Fel voltam erre készülve lelkileg, annyira gyorsan történt velem minden az elmúlt három hétben. Először arra gondoltam, hogy csak ne Dorka legyen az ellenfelem, mert nem érdemli meg, nagyon jó és erős versenyző, szerintem a legjobb. Éreztem, hogy borzasztó rutintalan vagyok vele szemben, hiszen ő két hónapja itt van, és nagyon sokat fejlődött, ügyes. Én mindent beleadtam, de el kell ismernem, hogy Dorka jobb volt – mondta a kiesése után Kata, akin már a párbaj előtt érezhető volt, nagyon megviseli, hogy Dorkával kell versenyeznie. Könnyeivel küszködve próbált megbarátkozni a helyzettel, de látszott rajta, hogy lelkileg már feladta.

Kata és Dorka
fotó: TV2

A Kihívókat is nagyon megviselte, hogy végül a pénzügyi asszisztens távozott, hiszen az egyik legerősebb játékosnak tartották, és távozásával mindössze négyen maradtak a nyolcfős Bajnokok csapatával szemben.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Így néz ki Pál Dénes álomkertje

    Így néz ki Pál Dénes álomkertje

    Régi álma teljesült Pál Dénesnek, amikor ősszel végre kertes házba költözött családjával. Az énekes már most kihasználja a tavaszi időt, kertrendezésbe kezdett, készül a munkára is alkalmas, kényelmes terasz és a játszósarok is a kislányának.

  • Homeopátia: Hatásos vagy átverés?

    Homeopátia: Hatásos vagy átverés?

    Napokon belül megváltozik a homeopátiás szerek kiváltása. Ezek vásárlásakor most már kötelező egy tájékoztatót is adni, amelyen figyelmeztetik a vásárlókat, hogy a szerek hatásossága általánosan nem igazolt.

  • Törőcsik Mari: A Jóisten az ölében tart

    Törőcsik Mari: A Jóisten az ölében tart

    Nem is lehetne boldogabb a 83 éves Törőcsik Mari, aki átvehette a Kossuth Nagydíjat. A színésznő megkönnyezte, hogy újra ilyen fontos elismerésben részesült, amit Orbán Viktor miniszterelnök személyesen adott át.