EUR: 326,26 Ft
CHF: 288,90 Ft
2019. május 20., hétfő
Bernát, Felícia

Extra

Fehérneműben hódít Liu Shaolin Sándor

Korcsolyája nélkül arat történelmi sikert Li

u Shaolin Sándor. A fiatal sportoló mindössze egy fotózás erejéig hagyta maga mögött a jégpályát és bújt modell szerepbe. A 23 éves gyorskorcsolyázó a sloggi fehérnemű márka első férfi arcaként mutatkozott be, a kamerák előtt pedig nem egyedül kellett pózolnia, partnere Iszak Eszti volt, aki már harmadik éve tölti be a márkanagykövet szerepét.


Mindössze egy alsónadrág. Ennyit viselt Liu Shaolin Sándor legutóbbi fotózásán, amikor Iszak Eszti mellett a sloggi első férfi márkanagyköveteként mutatkozhatott be. A lenge öltözet ellenére a fiatal sportoló csöppet sem jött zavarba a kamerák előtt. „Szerencsére több fotózáson is volt már lehetőségem részt venni, így ez a közeg nem teljesen idegen számomra. Az igaz, ezúttal sokat megmutatok magamból, de ennek ellenére egyáltalán nem jöttem zavarba, sőt, nagyon jól éreztem magam. Bár itthon még nem annyira megszokott, külföldön teljesen természetes, hogy a sportolók fehérnemű márkákhoz adják arcukat, ezért számomra is egy óriási megtiszteltetés volt, hogy a sloggi első hazai férfi márkanagykövetként gondolt rám. A brand fiatalos stílusa és a szuper innovatív, varrás nélküli, extrán rugalmas Zero Feel fehérneműk igazán közel állnak hozzám, így nagyon büszke vagyok erre a szerepre” árulta el a fiatal sportoló.

Liu Shaolin Sándor mellett Iszak Eszti már harmadik éve képviseli a márka női kollekcióit, így a fotózás alatt rutinosan segítette partnerét. „Ami azt illeti, nem volt nehéz dolgom, hiszen Sanyit nem nagyon kellett instruálni. Magabiztosan és ösztönösen mozgott a kamera előtt, így nagyon jó hangulatban telt vele a munka. Szerintem szuper képek születtek rólunk és óriási dolog számomra, hogy egy aranyérmes olimpiai sportolóval közösen képviselhetjük a márkát” – árulta el a Eszti, aki maximálisan tud azonosulni a márkával, melynek fő üzenete: Hódít a kényelem! A kényelem nemcsak a kényelmetlenség ellentéte, ennél sokkal többről szól: ez egy érzés, amely támogat és segít a mindennapokban.


A kampány középpontjában egy izgalmas kisfilm áll, melyet Kijevben forgattak Owen Trevor vezetésével. A főszerepben egy átlagos lány és egy srác szerepel: mindketten a szuper kényelmes Zero Feelben csúsznak be a pályára, majd egy pörgős, extravagáns jégkorcsolyázást mutatnak be…tűzcsóvák, gospel kórus, 80-as évekbeli hajviselet, glam rock – mind azt sugallva, hogyha kényelmesen érzed magad a fehérneműdben, akkor bármit és bárkit meghódíthatsz.

Nicola Tacchi, a sloggi globális marketing vezetője így fogalmazott: „Ez a 2019-es év is csak ráerősít arra, hogy a sloggi tényleg teljesen más, mint a többi fehérnemű márka, hiszen számunkra az az első, hogy mindenki életébe elhozzuk a tökéletes kényelmet, minden klisé és kompromisszum nélkül. Évek óta az emberek szexi, de kényelmetlen fehérneműket hordanak. Mi most ezzel teljesen szembe megyünk és azt mondjuk: Jobbat érdemelsz! Ezt közvetítjük idén is a minden képzeletet felülmúló, szuper figyelemfelkeltő Zero Feel kampányunkkal.”

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Lovasi: Annyira hülye vagyok

    Lovasi: Annyira hülye vagyok

    Két rendőr sérült meg abban a balesetben, amit Lovasi András okozott március 27-én Budapesten. Az énekest a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az ügyben.

  • Tóth Vera: Imádkozom Gabi babájáért

    Tóth Vera: Imádkozom Gabi babájáért

    Óriási a boldogság Tóth Vera családjában, amellett ugyanis, hogy húga, Gabi babát vár, az ő magánélete is a lehető legjobban alakul, párjával, Zolival remekül kiegészítik egymást.

  • Londoni magánkórházban született Harry és Meghan gyermeke

    Londoni magánkórházban született Harry és Meghan gyermeke

    Az egyik londoni magánkórházban született Harry herceg és Meghan hercegnő kisfia. A brit uralkodó múlt hétfőn világra jött nyolcadik dédunokájának születési helye csak pénteken, a kisfiú születési anyakönyvi kivonatának kiállítása és közzététele után derült ki.