2019. október 17., csütörtök
Hedvig

Külföld

Hatalmas veszély fenyegeti Svédországot! Tömegével érkeznek a migránsok

Korábban már többször beszámoltunk a svéd bevándorláspárti baloldali kormányról, amely nem hogy felvenné a harcot a bevándorlás ellen, hanem még segítik is a migránsokat ahol tudják. A kormány annyira megengedő a migránsokkal szemben, hogy még az Iszlám Állam harcosait is befogadnák.

A hosszú hónapok után nagy nehezen megalakult kisebbségi baloldali svéd kormány a választási ígéretével szemben további bevándorlókat kíván az országba telepíteni, vagy épen megkönnyíteni a bejutást. Egy új jogszabály értelmében azok is élhetnek majd a családegyesítés jogával, akik nem kaptak menekültstátuszt az országban. Emiatt csak a következő három évben 8400 fővel nőhet a bevándorlók száma. Morgan Johansson migrációügyi miniszter szerint ez a jogszabály erősítheti a bevándorlók integrációját a skandináv országban, de azt már nem magyarázta el, hogy miért – írja az Origo.


“Úgy gondolom, ez egy nagyon jó humanitárius üzenet, mivel a Svédországban lévő, de még menedékjogot nem kapott férfiakkal olyan nők és gyerekek jönnek majd, akik még különféle táborokban vannak” – mondta a miniszter, és szavaiból is egyértelműen kiderült, hogy az elmúlt években nagyrészt férfiak érkeztek az országba, akik sok esetben szándékosan hagyták hátra a családjuk többi részét. Egy másik csoportot az úgynevezett kísérő nélkül érkezett gyermekek adják, azonban többükről mára már kiderült, hogy egyáltalán nem gyerekek, hanem már rég felnőttek. Nemcsak a családegyesítések terén tesz liberalizációs lépéseket a bevándorláspárti baloldali kormány, hanem azoknak a tartózkodási engedélyét is meghosszabbíthatják, akik nem kaptak menekültstátuszt. A migrációs miniszter azzal indokolta ezt a változtatást, hogy humanitárius okokból lehet szükséges a tartózkodási engedély meghosszabbítása – tudatja a portál.

Az Origo beszámolója alapján Morgan Johansson az új jogszabályok bevezetése miatt meglehetősen nagy önellentmondásba keveredett, mivel a választási ígérete valóban az volt a kormánynak, hogy csökkenti az országba érkező bevándorlók számát. A miniszter el is mondta nyilvánosan, hogy csökkent a beérkezők száma, azonban ez nem felelt meg a valóságnak. A Svéd Bevándorlási Hivatal adatai szerint minden idők harmadik legtöbb tartózkodási engedélyét 2018-ban adták ki (132 696 fő). Szíria, India, Afganisztán, Thaiföld, Eritrea, Irak, Kína, Pakisztán, Irán és Szomália volt az első tíz helyen a befogadottak kiindulási országát tekintve. Jól látható, hogy a befogadás annak ellenére sem állt le, hogy a svéd társadalom egy tavaly decemberben közölt felmérés szerint egyértelműen azt szeretné, hogy csökkenjen a migráció. 53 százaléka a megkérdezetteknek mondta azt, hogy csökkenteni kell a skandináv országba érkezők számát. Ezzel szemben nemhogy csökkenne az országba érkező migránsok száma, hanem Stefan Lövfen bevándorláspárti szocdem kormányfő arról beszélt, hogy nem fogják elvenni azon svédek állampolgárságát, akik korábban az Iszlám Állam kötelékében harcoltak, és most vissza akarnak térni a skandináv államba.


Magnus Ranstorp a kormányfői nyilatkozattal kapcsolatban arról beszélt, hogy nemcsak az ISIS harcosai jelentenek komoly biztonsági kockázatot, hanem az is, ha a családtagjaik velük együtt térnek vissza a skandináv államba. A terrorizmus-szakértő szerint az Iszlám Állam keretein belül a családtagok is komoly kiképzést kaptak, és a gyerekeket is megtanították a fegyverhasználatra, identitásuk egy jelentős része az ISIS-hez kötődik. Svédország azonban nincs abban a mentális állapotban, hogy ezeket az embereket befogadja és megváltoztassa, ennek levét pedig 15-20 év múlva fogják meginni – fogalmazott a szakértő – közli a lap.

Mint arról korábban a Lokál is beszámolt, Jamaica, Costa Rica és Bolívia is sokkal jobb helyzetben van, mint a jóléti állam Svédország a nők elleni nemi erőszakok tekintetében. A migránsválság kezdete óta látványosan romlott a közbiztonság a skandináv államban, miközben a hatóságoknak egyre kevesebb esélye van arra, hogy sikeresen felvegyék a bűnözők elleni harcot. A legfrissebb statisztikák szerint a skandináv országban a 100 ezer nőre jutó erőszakok száma (66,5) soha nem látott magasságokba emelkedett. Ennek eredményeként mára Svédország messze megelőz olyan harmadik világbeli országokat, mint Bolívia, Costa Rica, Indonézia és Jamaica. A skandináv országban egyébként 66-szor több a 100 ezer nőre jutó nemi erőszakok száma, mint Szlovákiában. Mindez pedig már önmagában is elborzasztó adat. De nemcsak a nemi erőszakok száma ugrott meg az északi országban az elmúlt években. Stockholmban az elmúlt három évben a külvárosi migránsnegyedekben több tucat embert gyilkoltak meg. 2017-ben a svéd fővárosban összesen 129 lövöldözést jegyeztek fel, ebből 19 esetben történt gyilkosság. 2016-hoz képest ez a halálos támadások megduplázódását jelentette. Malmőben, ahol mára a lakosság 45 százaléka bevándorló hátterű, a hatóságok három-négy bűnözői migránsbandáról tudnak.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek