EUR: 324,55 Ft
CHF: 299,06 Ft
2019. augusztus 18., vasárnap
Ilona

Belföld

Kiugró lendülettel indította az évet az építőipar

Kiugró lendülettel indult idén az építőipar, a jelenlegi kilátások alapján a szektor idei teljesítménye valamivel több mint 10 százalékkal, de akár 20 százalékkal is meghaladhatja a 2018-as szintet – kommentálták az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait csütörtökön az MTI-nek.

A KSH csütörtökön kiadott jelentése szerint januárban az építőipari termelés 29,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami tavaly július óta a legnagyobb növekedés. Az épületek építése 28,2, az egyéb építményeké 32,2 százalékkal nőtt.


Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, az építőipar nem csupán éves szinten, hanem hónapról hónapra is egyre jobban teljesít, ezért a szakszövetség várakozásai szerint a szektor idei teljesítménye 15 százalékkal biztosan meghaladja a 2018-ban elért szintet.

Hozzátette, mivel a rendelésállomány szintje sem mutat csökkenést, ezért az ÉVOSZ arra számít, hogy az építőipar 2020 végéig lendületben marad.


Az ágazat januári 29,1 százalékos növekedésében az építőipari cégek hatékonyságának javulása is fontos szerepet játszott – tette hozzá.

Horváth András, a Takarékbank elemzője kommentárjában közölte, az építőipar a tavalyi robusztus teljesítménye után idén is kiugró lendülettel indította az évet. Az elemző szerint a szektor teljesítménye 2019-ben vélhetően több mint 20 százalékkal nő majd az egy évvel korábbihoz képest.

Az építőipart idén az újlakás átadási hullám húzza majd, az elemző legalább 25 ezer lakás átadására számít. Jelentős lesz a fővárosi irodapiac bővülése is, Budapesten 700 ezer négyzetméternyi irodaterület kivitelezése zajlik.

Hozzátette, a szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére is, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll. Mindez azzal magyarázható, hogy a szektorba érkezett munkavállalók jelentős része képzetlen, ez pedig tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének kommentárja szerint komoly bővüléssel kezdte a 2019-es évet a magyar építőipar, a jelenlegi kilátások alapján a szektor idei teljesítménye valamivel több mint 10 százalékkal haladhatja meg a 2018-as eredményt.

A januári adatok meghaladják a tavalyi egész évre vonatkozó eredményeket, 2018-ban ugyanis az egyéb építményeknél 31,4, az épületeknél 16,0 százalékos volt az emelkedés – közölte az elemző.

A szerződésállományban felemás a helyzet: az egyéb építményeknél csökkent a rendelésállomány, az épületépítéseknél viszont nőtt szerződésállomány, részben a vállalati beruházásban ipari létesítmények megépítésére vonatkozó megbízások miatt.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének elemzése szerint 2019 januárjában folytatódott az építőipari boom, és az adatok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy már tavaly januárban több mint 41,5 százalékos emelkedést produkált az ágazat, a 2017. januári adatokhoz képest így már 82 százalékos volt az ágazat növekedése.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek