EUR: 320,08 Ft
CHF: 279,96 Ft
2019. április 22., hétfő
Csilla, Noémi

Külföld

Manfred Weber a szélsőbaloldal fele kacsintgat

A néppárt uniós csúcsjelöltje Manfred Weber egy német lapnak adott interjút, ahol kiderül, hogy már nemcsak a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal, de a szélsőbaloldali zöldekkel is koalíciót kötne

Éppen csak a jobboldali frakciók nem jöhetnek szóba Weber szerint, aki ezzel egyértelművé tette, hogy a Fidesz elleni bosszúhadjárat oka: Weber a baloldal segítségével akar az Európai Bizottság elnöke lenni, és az ő követeléseiket teljesítette az elmúlt hónapokban – számol be az Origo.


Az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje a Süddeutsche Zeitung című lapban közölt interjúban a Fidesz EPP-tagságának ügyéről szólva kiemelte, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő, a Fidesz elnöke sok éven keresztül “mindig nyitott volt arra, hogy közeledjék az EU-hoz”, és “a fordulópont 2018 szeptemberében volt, amikor azt mondta, hogy már nem hajlandó erre” – tudatja az MTI.

Az Origo információi alapján a néppárti csúcsjelölt-frakcióvezető – aki a német sajtónak nyilatkozva mindig harcias, amikor magyar újságírók kérdezik, akkor viszont mindig visszafogott – úgy állította be a néppárti döntést, mintha a Fideszt egyenesen kizárták volna: “Orbán valamennyi jogát elveszíti a pártban, nem határozhatja meg, hogy milyen legyen az EPP jövője” – mondta az MTI beszámolója szerint.


Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor szerint az EPP-nek az EP-választás után el kell döntenie, hogy a többséget a politikai középtől jobbra vagy balra fordulva igyekszik megszervezni, az Európai Unió jobbközép, kereszténydemokrata erőit összefogó pártcsalád csúcsjelöltje kijelentette, hogy “a holnap többsége középen helyezkedik el”, és együttműködést ajánl mindenkinek, aki elő akarja mozdítani Európa ügyét, “vagyis a szociáldemokratáknak, a liberálisoknak és zöldeknek is”.

Mindezt “a holnap középjének” nevezte, ami különösen érdekes annak fényében, hogy az Európai Zöldek kifejezetten szélsőbaloldali, helyenként antiszemita szövetség (ide tartozik Judith Sargentini pártja is, amely a Hamasz palesztin terrorszervezetet dicsőíti, és bojkottálja Izraelt) – írja az Origo.

Velük tehát együttműködne Weber, a Matteo Salvini belügyminiszter vezette olasz Ligával és a lengyel kormánypárttal, a Jog és Igazságossággal (PiS) viszont kizárta az együttműködést, ahogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német és a Marine Le Pen vezetette, Nemzeti Tömörülés nevű francia ellenzéki párttal is. A teljes behódolást Weber azzal próbálta enyhíteni, hogy azt mondta, elvárja Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölttől is, hogy fellépjen “a korrupció legalábbis részleges legalizálására” törekvő romániai szociáldemokratákkal szemben, és a “rendkívül kétes” tevékenységet folytató szociáldemokrata máltai kormánnyal szemben. Máltán 2017-ben robbantásos merényletben megöltek egy oknyomozó újságírót, aki a szociáldemokrata máltai kormány ügyeiben nyomozott, és úgy tűnik, hogy “vannak kapcsolatok a máltai állam és a maffia között” – mondta erről Weber is. Ezek a szavai azonban értelmezhetők pusztán a matematika szemszögéből: a néppárti csúcsjelölt attól tart – joggal -, hogy a baloldali fordulat következtében a kereszténydemokrata pártok otthagyják a szövetséget, és így akár el is veszthetik az első helyet a választáson. Akkor pedig a koalíció már nem csak a valóságban lenne baloldali, hanem a bizottság elnöke is Frans Timmermans lenne – tudatja a portál.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek