2019. március 23., szombat
Emőke

Sport

Már nem is lenne akkora meglepetés a trónfosztás!

Nem lehet azt mondani, hogy a női kézilabda rajongói unatkozhattak mostanában. Miközben a BL középdöntőben a Győr és a Fradi is veretlen meneteléssel jutott a nyolcaddöntőbe, a bajnokságban is remek teltházas meccseket láthattak a szurkolók, Debrecenben és Érden is. Érik a trónfosztás egyes szakemberek szerint a Magyar Kupában, amely Győr–Érd és Dunaújváros–Fradi elődöntővel kezdődik a debreceni Főnix csarnokban a hétvégén.

Az elmúlt hetekben a legnagyobb izgalmakat a Győri Audi ETO KC-FTC Rail Cargo Hungaria örökrangadó szolgáltatta, amelyen a Ferencváros parádés teljesítménnyel elért döntetlennel elhozta az Audi Arénából az egyik pontot. Ezzel igazolták, hogy az egy hónappal korábban szintén a BL csoportkörben Érden játszott első mérkőzés döntetlenje nem volt véletlen. Mindkét meccs 32:32-es körömrágós x-el ért véget. Bár az ETO biztos hazai győzelméhez szokott publikum kisebb csoportja érthetetlenül bundát kiáltott, a játékosok és az edzők is igazolták, ez a verzió elő sem fordulhat a két zöld-fehér rivális bármely összecsapásán.


A fradista lányok örömtáncra készülnek a hétvégén is Fotó/Fradi.hu

Az internet kommentelő népe ugyan még egy darabig csámcsogott a témán, de utána jött az FTC-Krim Ljubljana mérkőzés, amelyen a fradista lányok nemhogy nem számolgattak, inkább minden tudásukat beleadva legyőzték a szlovéneket. A Fradi így a CSM Bucurestit megelőzve, a csoport harmadik helyén végzett, és Ambros Martin csapatával a Rosztov-Donnal találkozik a negyeddöntőben, míg a Győr az Odensén keresztül juthat a Final4-ba.

Katarina Krpez-Slezak, 129 góljával vezeti a bajnokság góllövő listáját. Az érdi sikerek nagyrészt rajta is múlnak.
Fotó: erdhandball.huu

Az Érd szoros mérkőzésen hazai pályán első félidei hátrányból fordítva legyőzte a bronzcsatának is beillő meccsen a Siófokot. Janurik Kinga az M4Sport vendégeként a kézilabda magazinban megígérte, nagyon odateszik magukat a Győr ellen a Magyar Kupa elődöntőjében, hiszen a formájuk alapján meglepetésre is képesek lehetnek. Talán elmondható valóban a Fradinak van könnyebb dolga, hiszen a Dunaújváros nem szerepel különösebben acélosan a szezonban. Jelenleg a 9. helyen szerénykedik a bajnokságban 14 pontjával.


Crina Pintea decemberben csatlakozott a Győri Audi ETO KC csapatához, azóta már kiismerték a játékát, csak nehéz őt tartani fizikai főlénye miatt a nála sokszor 15-20 kilóval könnyebb ellenfeleknek.
Fotó: Mekliz Fotóstúdió

Ráadásul a „Fradi-sasok” felszálló ágban vannak, a szezon eleji döcögős kezdés után Elek Gábort is meglepték saját játékosai. Elmondhatjuk, a fiatalok gyorsan beilleszkedtek a csapatba, Klujber Katrin hihetetlen teljesítményével a BL egyik csillaga lett Háfra Noémival párban. Schatzl Nadine, Lukács Viktória, Márton Gréta nem tudnak szélről hibázni, Mészáros Rea és Horváth Dóra pedig egyre jobban összeszoktak a védőfalban. De a Fradi többi játékosa is sorra a legjobbak közt szerepel a BL heti toplistáján. És ha Nerea Pena vagy Kovacsics Anikó épp nem tudja hozni a megszokott teljesítményt betegség vagy fáradtság miatt, akkor jön Klivinyi Kinga és sérüléséből felépülve úgy játszik a Győr és a Krim Ljubljana elleni BL meccseken, hogy Elek Gábor nem tudja őt lecserélni. De ha a fradiban senkinek nem menne a játék, akkor sem lenne gond, hiszen a kapuban Bíró Blanka idén lehúzta a rolót. Szenzációs teljesítményt nyújt hétről-hétre, amilyet az ellenfél edzői sem tudnak szó nélkül hagyni. Védéseivel sokat tett hozzá a Fradi sikeres BL szerepléséhez.

Háfra Noémi a Krim Ljubljana ellen is remekelt. Fotó/MKSZ

Mindezeket figyelembe véve, március 16-17-én a Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjében Debrecenben akár meglepetés eredmények is születhetnek. A BL- és Magyar Kupa-címvédő Győri Audi ETO skalpjára vadászik az elődöntőben az Érd, és ha nekik nem sikerül és összejön a zöld-fehér döntő, akkor a Ferencváros is. A soraiban a junior válogatottakkal felálló FTC formája és idei eredményei alapján akár a végső győzelemre is esélyes lehet a szakemberek szerint.

A kézilabdaünnepre ismét teltházat várnak a debreceni Főnix Csarnokba, ahogy a Debrecen-Győr összecsapáson is 5600-an voltak február 27-én, és amint tavaly a hazai rendezésű Női Junior Kézilabda Világbajnokság meccsein sem volt üres hely.

TÖRÖK BÓDOG Női Kézilabda Magyar Kupa négyes döntő programja

Március 16., szombat, elődöntők:
13:00 Dunaújvárosi KKA–FTC-Rail Cargo Hungaria, 15:15 Érd–Győri Audi ETO
Március 17., vasárnap:
15:45 bronzmérkőzés, 18:00 döntő

Kapcsolódó Cikkek