2019. június 26., szerda
János, Pál

Belföld

Minden eddiginél modernebb helikoptereket kap az Országos Mentőszolgálat

Magyarország történetében először éjszakai mentésre és kötéltechnika alkalmazására is képes helikoptereket kap az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) – írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Kilenc mentőhelikoptert vásárolt a kormányzat – mondta a lapnak az OMSZ főigazgatója. Csató Gábor tájékoztatása szerint az eddig használt Eurocopter 135 típusú helikopterek osztrák tulajdonban voltak, és a magyar mentőszolgálat bérleti szerződéssel használhatta azokat évi több mint kétmilliárd forintért. A kilenc új gép már magyar tulajdonban lesz, azokat korábban a norvég légimentésben használták.


A tavalyi kormányhatározat értelmében az új flotta a készenléti rendőrséghez került, ők adták át a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nek, amely a mentőszolgálat tulajdonában van.

“Az újonnan beszerzett helikoptereknek a felszereltsége is felülmúlja a korábbiakét, hiszen a legmodernebb orvostechnikai eszközöket, lélegeztető és újraélesztő berendezéseket, illetve ultrahangkészüléket is tartalmaznak, amivel még pontosabb lehet a helyszíni diagnózis” – hangsúlyozta a főigazgató. A műszaki oldalt tekintve is fejlettebbé válik a flotta, ugyanis erősebb az új gépek hajtóműve, és alkalmasak lesznek kötéltechnikai mentésekre is azokon a helyeken, ahol nem tudnának leszállni. Eddig ilyen esetekben a rendőrség, a honvédség vagy a katasztrófavédelem segítségét kellett kérni, ám mostantól akár a légimentők is képesek lesznek ilyen feladatra.

“Az új helikopterek emellett fejlettebb meteorológiai radarral, robotpilótával, digitális műszerfallal, és ami talán a legfontosabb, éjjellátó képességgel rendelkeznek, így Magyarország történetében először éjszaka is lehet majd légimentést végezni” – hívta fel rá a figyelmet Csató Gábor.

Három gép már megérkezett, áprilistól első körben két mentőhelikoptert már szolgálatba állítanak, várhatóan Szentes és Debrecen légimentőbázisán.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ötven migránst fogtak Csongrád megyében

    Ötven migránst fogtak Csongrád megyében

    Három csoportban összesen ötven migránst tartóztattak föl a rendőrök szerdára virradóra Csongrád megyében, közülük négy afgán férfit egy szerb embercsempész szállított az M5-ös autópályán – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

  • Manfred Weber továbbra is magának követeli az EB-elnöki tisztségét

    Manfred Weber továbbra is magának követeli az EB-elnöki tisztségét

    Manfred Weber továbbra is fenntartja, hogy az európai parlamenti (EP-) választás eredménye alapján neki mint az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjének kell megkapnia az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségét, a politikus erről egy vendégkommentárban írt a Die Welt című konzervatív német lap szerdai számában.