2019. november 12., kedd
Jónás, Renátó

Belföld

Nehéz lehet a hazatérő dzsihadisták azonosítása

Nehézséget okozhat az európai hatóságoknak az Iszlám Állam terrorszervezettől hazatérő dzsihadisták azonosítása, mivel akik kimentek harcolni, azoktól elvették útlevelüket, és mozgalmi neveket kaptak – mondta Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója az M1 aktuális csatornán pénteken.

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy az elmúlt években hányan tértek vissza Európába olyan szándékkal, hogy ott terrorcselekményeket kövessenek el – emelte ki a szakértő. Kifejtette: közöttük vannak európai származásúak, őket az európai titkosszolgálatok nyilvántartják, ismerik az adataikat. A “legkeményebb harcosok” viszont sosem voltak Európában, Szíriából és Irakból jöttek a menekülthullámmal, nincs útlevelük, ujjlenyomatuk a nyilvántartásban, és ők nem hívják fel magukra a figyelmet a közösségi médiában.


Úgy folytatta: ráadásul a háború alatt több tízezer iszlamista esett el, köztük rengeteg olyan külföldi, akinek az Iszlám Állam által ellenőrzött területre érkezésekor elvették az útlevelét. Kapott egy mozgalmi nevet, és ha elesett, a társai el tudták temetni, és a sírján a mozgalmi neve szerepel. Az utolsó időkben meghaltakat pedig tömegsírokba temették – tette hozzá.

Ezért nagyon nehéz lesz azonosítani azokat, akik “hiányoznak” Nyugatról, mert nem lehet biztosan tudni, hogy ki esett el és ki tűnt el úgy, hogy később terrorfenyegetést jelentve hazatér – mondta Dezső Tamás, úgy vélve, hogy a nyugati titkosszolgálatoknál “ezrével” lesznek lezáratlan akták.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Lélekmelengető novellákkal debütál az egykori tévés Palotás Petra

    Lélekmelengető novellákkal debütál az egykori tévés Palotás Petra

    Remek hír az irodalom kedvelőinek, hogy idén ősszel is sokszínű és figyelemfelkeltő újdonságok érkeznek a boltok polcaira. A kínálatból a történelmet kedvelők, a novellák szerelmesei, de akár a bűnügyek rajongói is találnak kedvükre valót – derült ki az Álomgyár Kiadó pénteken tartott könyvbemutatóján, ahol öt szerző legfrissebb munkái mutatkoztak be.

  • Így segít a fiatal vállalkozóknak a NAV

    Így segít a fiatal vállalkozóknak a NAV

    2019-ben először vesz részt a Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier&Üzleti Show-n kiállítóként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely tavaly indította el a kezdő vállalkozások támogatására hivatott Mentor Programját.