EUR: 320,37 Ft
CHF: 280,14 Ft
2019. április 23., kedd
Béla

Belföld

Szemetet szed az ország

Idén rekordszámú jelentkező, 240 ezer ember vesz részt az ország TeSzedd! elnevezésű szemétszedési akciójában. A nagytakarítás vasárnapig tart, 3240 helyszínen, és bárki részt vehet rajta, aki elmegy a találkozási pontokra. A Lokál a XI. kerületi Bikás parknál járt, ahol a hideg sem tartotta vissza a környezetükért tenni akaró embereket.

A 2011 óta évente megrendezett környezetvédelmi program mára Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalmává vált, miután a résztvevők száma a háromszorosára emelkedett. A hulladékgyűjtés kellékeit, a zsákokat és a kesztyűket az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) biztosítja, amely az összeszedett szemét elszállításáról is gondoskodik.


Az újbudai Bikás park és környéke megtisztításából mindenki kivette a részét, idősek és gyerekek, jó szimatú kutyák, sőt csoportosan érkező kollégák is voltak, akiket a főnökük a nemes cél érdekében engedett el az íróasztal mellől.

– Mi mind egy helyen dolgozunk, és a kollégáinktól értesültünk az akcióról. Gondoltuk, miért ne tennénk valami hasznosat, amiben a főnökünk is támogat, úgyhogy munkaidőben kijöttünk ide szemetet szedni – mesélte Mariann és Ági.


Lilla tudatosan készült az eseményre, sőt a mindennapokban is igyekszik a lehető legkevesebb hulladékot „termelni”.

– Én már évek óta szemezgettem ezzel a kezdeményezéssel, igyekszem környezettudatosan élni és minimális mennyiségű szemetet termelni. Most volt rá időm, ezért úgy gondoltam, csatlakozom – fogalmazott a fiatal lány.

Volt olyan is, aki a sok szabadideje miatt döntött úgy, hogy részt vesz a szemétszedésben.

– Sok időm van mostanában, ezért úgy gondoltam, kellene valami hasznosat tenni, és egyébként is érdeklődöm a zero waste (hulladékmentes) életmód iránt – mondta Kitti.

 

Itt lehet takarítani

Csütörtök 8.00: X. ker., Maglódi út 8.

Csütörtök 16.30: XI. ker., Bazsalikom utca 60.

Péntek 15.00: XIX. ker., Lehel utca–Vak Bottyán utca sarok

Péntek 16.00: XXII. ker., Városház tér 11.

Szombat 8.30: XIII. ker., Meder utca–Sólyatér utca sarok

Szombat 9.00: XII. ker., Kakukkhegyi erdősor, volt szemétkonténer helye

Szombat 9.00: XX. ker., a Gubacsi híd lábánál

Szombat 10.00: XVI. ker., Rákosi út–Zólyom utca sarok

Szombat 14.00 IX. ker., Külső Mester utca 84.

Szombat 15.00: IV. ker., Aradi utca–Munkásotthon utca sarok

Vasárnap 8.30: XIII. ker., Meder utca–Sólyatér utca sarok

Vasárnap 10.00: XIX. ker., Lehel utca–Vak Bottyán utca sarok

Vasárnap 14.00: XVII. ker., Dunaszeg utca

Bővebb információ: http://szelektalok.hu/teszedd

 

Netes kihívás lett

Újabb internetes kihívás terjed a fiatalok körében. A feladat megtisztítani a környezeted, majd „előtte-utána” képeket posztolni a Facebookra.

 

Bűncselekmény lehet a szemetelés

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a TeSzedd! indító eseményén kiemelte, hogy a tervek szerint a szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezés a jövőben bűncselekménynek fog számítani. Hozzátette, a kormány idén 240 millió forintos pályázatot írt ki az önkormányzatok számára az illegális szemétlerakók felszámolására. Az állami erdőgazdaságok évente több mint 100 millió forintot költenek az illegálisan lerakott hulladékok eltávolítására, az erdők tisztán tartására.

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Szír őrjöngött a villamoson

    Szír őrjöngött a villamoson

    Múlthét szerdán 15 óra magasságában kaptak riasztást a rendőrök, hogy egy férfi kirúgta a Nyugati térnél a hatos villamos egyik ablakát.

  • Brüsszel megint Sorosnak kedvez

    Brüsszel megint Sorosnak kedvez

    Az Európai Parlament bevándorláspárti többsége szerdán újabb, a migrációt támogató tervet fogadott el. Az előterjesztés szerint Brüsszel még több pénzt ad a Soros-szervezeteknek, hogy azok még több bevándorlót hozzanak be Európába.

  • Orbán Viktor meglocsolta unokáját, Alízt is

    Orbán Viktor meglocsolta unokáját, Alízt is

    Orbán Viktor is hű a húsvéti hagyományokhoz, mindig meglocsolja családjának hölgytagjait. A miniszterelnök húsvét másodnapján korán reggel egy locsolóverset posztolt ki Facebook-oldalán, amint meglocsolja unokáját, Alízt.

  • Öt hónapos babát vertek félholtra

    Öt hónapos babát vertek félholtra

    Mind a négy gyermekét elvették attól az Ötvöskónyiban élő édesanyától, akinek élettársa félholtra verte öt hónapos kisbabájukat, Danikát.