2019. április 21., vasárnap
Konrád

Belföld

Újabb botrányos zsidózás a Jobbikban

Az Origo birtokába jutott egy újabb botrányos hangfelvétel a Jobbik háza tájáról. A párton belül már lassan mindennapossá válik a zsidózás, így nem meglepőek az újabb és újabb felháborító antiszemita ügyek.

A párt egyik frakcióülésén épp Lenhardt Balázs kizárásáról volt szó. Fontos adalék, hogy a Jobbikot ekkoriban sorra rázták meg a súlyosabbnál súlyosabb botrányok, komoly válságba taszítva a pártot. A felfokozott hangulat a felvételen is érzékelhető volt, hiszen a jobbikos képviselők egymást túllicitálva tettek antiszemita megjegyzéseket: kiderült, hogy a Jobbik annyira antiszemita párt, hogy két szakértője volt ekkor: az egyik külügyi, a másik zsidószakértő. Utóbbi Hegedűs Lórántné, aki egyszerűen “egymást ajnározó zsidókról” beszélt, és ez még csupán ízelítő. Itt vannak az újabb döbbenetes megnyilvánulások a Jobbikból, rámutatva arra, hogy a párt színtisztán a zsidógyűlöletre épül – írja a lap.


Az Origo információi szerint 2012 nyara vészjóslóan alakult a magyar Országgyűlésben első ciklusát töltő Jobbiknak, hiszen addig soha nem látott botrányok bukkantak fel a láthatáron. A párt akkori alelnökéről, Szegedi Csanádról előkerült egy hangfelvétel, amelyen azt állította a vele beszélgetésbe elegyedő férfinak, hogy európai parlamenti források segítségével előnyöket tudna neki biztosítani azért cserébe, hogy ne hozza nyilvánosságra a felmenőivel kapcsolatos információit. A Jobbikban csak „Szegedi Csanád-ügynek” hívott eset hónapokig uralta a nyilvánosságot, ami meglehetősen kellemetlen időszakot eredményezett a pártnak, hiszen azzal volt tele a sajtó, hogy zsidó származása miatt próbálnak megszabadulni az egyik vezető politikusuktól. A szervezeten belüli nyomásgyakorlás eredményeképpen Szegedi lemondott valamennyi belpolitikai tisztségéről, később pedig kizárták a Jobbikból. Az egykoron népszerű és elismert politikusból pillanatok alatt közellenség lett, első számú céltáblájává válva az erősen antiszemita párt radikális szárnyának. Lenhardt Balázs volt képviselő például annyira lelkes volt, hogy pár hónappal később a párt vezetésének jóváhagyása nélkül, önszántából – befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt – feljelentést tett a pártból már kitessékelt Szegedi ellen. Az egyeztetés nélküli akció óriási vihart kavart a politikai közösségen belül, megmutatva a Jobbik valódi arcát.

Mivel Lenhardtnak nem ez volt az első ilyen lépése, Vona Gábor akkori pártelnök frakcióülést hívott össze annak érdekében, hogy megtárgyalják a renitens politikus ügyét. A Jobbik 2012. november 7-ei frakcióülésének teljes hanganyaga most az Origónál kötött ki, hat és fél évvel a történtek után. A felvételen a rajta szereplő politikusok egyértelműen azonosíthatók, Vonát több alkalommal elnök urazzák, valamint a dátum és a nevek is passzolnak. Vona hangját is egyértelműen felismerték az általunk megkérdezett politikustársak, és hitelesnek tartják a felvételt. Már elsőre feltűnő volt, hogy végig Vona hangját lehet a legjobb minőségben hallani, amiből arra lehet következtetni, hogy minden bizonnyal a pártelnök vette fel az ülést, ami egy újabb érdekes adalék az ügyben. Az mindenesetre biztos, hogy a hangfelvétel – tele zsidózással, paranoiával, vádaskodással és intrikákkal – egy valóságos kórképet mutatott a pártról. Az anyag meghallgatása után kiderült, hogy Vona – az elnökség és a frakció véleményének kikérése nélkül – már egy ideje önhatalmúlag eldöntötte, hogy kirakja a ficánkoló politikust a képviselőcsoportból, így az ítélet meghozatala sokkal inkább tűnt egy kirakatpernek, semmint egy demokratikus szervezet demokratikus döntésének. A volt pártelnök több mint húszperces, drámai monológgal indított, aminek során mind Szegedit, mind Lenhardtot kőkeményen ostorozta, nem egyszer erősen antiszemita felhanggal – számol be a portál.


Antiszemitizmusban Vona már akkor is első osztályú volt. Ráadásul kiderült, hogy a Jobbik antiszemitizmusa annyira erős volt a kezdetektől, hogy még “zsidószakértője” is volt: Hegedűs Lórántné. A “beszélgetés” egészen pontosan így hangzott:

  • Hegedűs Lórántné: .”… Egy levelet, amiben két szakértőt nevezett meg. Az egyik az már nem is tudom, Szávay Pisti volt, aki a külpolitikáért, nem tudom, miért a felelős, én pedig a zsidó ügyekért vagyok felelős. Gyakorlatilag ez volt a lényeg (dadogás). Megtisztelő, nem azért mondom, csak…”
  • (nevetés és hangzavar)
  • Ismeretlen bekiabáló: “Szakértő!”
  • Hegedűs Lórántné: “Szakértőnek nevezett valaki.”
  • Vona Gábor: “De Enikő, nem az vagy? Hát most. Azazaz.”

A múlt héten mandátumát visszaadó politikus ízléstelenségben talán még Vonát is lekörözte, amikor arról beszélt, hogy a Jobbikban “egymást ajnározzák a zsidók”. Én azt gondolom, tételezem, hogy Szegedi Csanád és Molnár Balázs igenis, továbbra is nagyon jóban vannak, mint ahogy ezt tették korábban is. Hiszen Molnár Balázs Szegedi Csanád személyét ajnározza, röviden az egyik zsidó a másikat ajnározza (szerk.) – gyalázta párttársait a politikus, aki arról is szót ejtett, hogy “elszabadultak az indulatok a párt levelezőlistáján. “Nem mindannyian vagyunk puszipajtások ebben a frakcióban” – fűzte hozzá – közli az Origo.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek