2019. november 12., kedd
Jónás, Renátó

Belföld

Újabb elismerés a magyar gazdaság eredményeiért

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országjelentése is elismeri a magyar gazdaság eredményeit és a kormány gazdaságpolitikáját, az államadósság csökkentését, a versenyképesség erősítését, a vállalkozások termelékenységének javítását, az adórendszer egyszerűsítését, a foglalkoztatás bővítését és a regionális egyenlőtlenségek csökkentését – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára az OECD Nemzeti Tanácsának budapesti ülésén kedden a tárca közleménye szerint.

A tájékoztatás szerint a tanács elnöki tisztét is betöltő Gion Gábor a rendezvényen kijelentette, hogy a magyar gazdasági modell a nemzetközi szervezetek és a hitelminősítők érdeklődésének középpontjába került. Az államtitkár a kis- és közepes vállalkozások nemzetközi versenyképessége érdekében az automatizáció, a digitalizáció és a termelékenység javítását szorgalmazta a rendezvényen. A fejlesztések – tette hozzá – nem csupán a cégek számára kedvezőek, növelik az államkassza bevételeit és javítják az ország exportmérlegét is.


Az OECD Nemzeti Tanácsa mint a PM koordinációs szakmai fóruma áttekintette a digitális adózás nemzetközi kérdéseit, valamint a szervezetet érintő eseményeket is – írták. Tavaly Litvánia lépett be az OECD-be, majd elfogadták Kolumbia csatlakozását, idén pedig Costa Ricával kezdik meg a tárgyalásokat, illetve megvizsgálják Argentína, Brazília, Peru, Horvátország, Románia és Bulgária társulási kérelmét – olvasható a közleményben.

További cikkek:


Kapcsolódó Cikkek