2019. május 26., vasárnap
Evelin, Fülöp

Életmód

A napi testedzés csökkentheti az ülő életmód okozta egészségkárosodás kockázatát

A hosszú órákat az asztalnál vagy tévé előtt ülőnek naponta több mint 30 percet kell testedzéssel tölteniük egészségük megőrzése érdekében – erre a megállapításra jutott egy ausztrál kutatás.

A Sydney-i Egyetem tanulmánya szerint a napi több mint hat órát ülve töltő és testmozgást nem végző emberek hajlamosabbak arra, hogy szív- és érrendszeri betegségben haljanak meg, mint azok, akik egy órát edzenek naponta.


A Journal of the American College of Cardiology című folyóirat keddi számában megjelent tanulmány csaknem 150 ezer 45 évesnél idősebb ember egészségi állapotát figyelte meg kilenc éven át.

Az átlag ausztrál dolgozók naponta több mint hat órát töltenek ülve, a kutatók ezért a “sokat ülők” kategóriájába sorolták őket. A sok ülést pedig olyan egészségügyi problémákkal hozták összefüggésbe, mint a rák, az elhízás, a szívbetegség, a cukorbetegség és a depresszió.


A kutatás szerint a napi négy órát vagy annál kevesebbet ülők esetében a gyakori felállás csökkentette a kardiovaszkuláris kockázatot, az ennél többet ülőknél azonban nem sok hatása volt.

Azoknál a hat óránál többet ülőknél azonban, akik napi 20-40 percet töltöttek nem túl megerőltető testmozgással, mint a séta vagy a lépcsőzés, jelentősen csökkent az egészségi kockázat.

“Kutatásunk az üléssel eltöltött időt a fizikailag legkevésbé mozgékony csoportban – akik hetente kevesebb mint 150 percet töltöttek mérsékelt vagy élénk mozgással – kapcsolatba hozta az idő előtti halálozással, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozással” – fejtette ki Emmanuel Stamatakis professzor, a tanulmány vezető szerzője.

A napi több mint nyolc órát ülőknél, akik nem végeztek testmozgást, 107 százalékkal magasabb volt a szív- és érrendszeri halálozás kockázata mint azoknál, akik legalább egy órányi testmozgást végeztek, és kevesebb mint négy órát ültek.

“Bármilyen testmozgás jót tesz az egészségnek, de az olyan mozgás a leghatékonyabb – a ráfordított idő tekintetében is -, amelyben az ember kifullad” – tanácsolta Stamatakis.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kutyavilág – mancsvezető kezdő ebtartók számára – 1. rész

    Kutyavilág – mancsvezető kezdő ebtartók számára – 1. rész

    Kutyával az élet számtalan boldog pillanatot tartogat. Ahhoz azonban, hogy négylábú társunk valóban sok örömöt okozzon bosszúság helyett, fontos, hogy az első időszaktól következetesen neveljük. A Lokál legújabb sorozatában most két eb és gazdáik fejlődését követhetjük nyomon, akiknek a Gödöllői Kutyasport Központ csapata nyújt segítséget ahhoz, hogy a megismerve a kutyák világát, gondtalan, élményekben gazdag mindennapok köszöntsenek kétlábúra és négylábúra egyaránt.

  • A nevetés gyorsítja a gyógyulást

    A nevetés gyorsítja a gyógyulást

    Dr. Kamilla Karamella és dr. Hablaty nagyvizitjére látogattunk el a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján, ahová 23 éve visznek mosolyt és vidámságot a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohócdoktorai.

  • Édes élet cukormentesen

    Édes élet cukormentesen

    Finom édesség mindenmentesen – létezik ilyen? Bizony létezik! Mégpedig Jarjabka Szilvia FitCandy nevű egészséges cukrászdájában. A XIII. kerületi, budapesti cukrászműhelyben ugyanis több mint ötvenféle nyalánkságot kóstolhatunk meg.