2020. január 26., vasárnap
Paula, Vanda

Sport

Angolok Ligája

Három angol csapat is szóhoz jut a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek ma esti mérkőzésein, hiszen a Liverpool hazai pályán fogadja az FC Porto csapatát, míg a Tottenham vendége a Manchester City lesz.

Egy angol csapat biztosan lesz a legjobb négy között a Bajnokok Ligájában, hiszen a Tottenham Hotspurs és a Manchester City egymás ellen játszik ma este. A statisztikák szerint a hazaiak lehetnek bizakodóbbak, ugyanis a Manchester City története során négyszer találkozott angol ellenféllel a nemzetközi porondon, és mind a négy alkalommal vereséget szenvedett. A Tottenham ellen viszont jól áll Pep Guardiola szénája, az elmúlt négy meccsükből egyszer sem hagyta el vesztesen a pályát.


– Nagyon nehéz meccsre számítok, ugyanis mindkét csapat jól ismeri egymást, ami hátrány is lehet. Mindenki felkészült a mérkőzésre, készen állunk és bele fogunk adni mindent, hogy továbbjussunk. Kiváló játékosaink vannak, és az edzőnk is világklasszis. Hihetetlen lenne számomra, ha BL-t nyernék. Mindig ez a trófea volt az álmom. Amennyiben idén ez mégsem sikerül, akkor majd jövőre összejön – mondta Rijad Mahrez, a City középpályása.

A Tottenham–Manchester City mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti 21 órától.


A másik meccsen a Liverpool fogadja a portugál FC Porto csapatát. Az előző BL-kiírásban a nyolcaddöntőben mérkőzött meg egymással a két együttes, akkor a későbbi döntős Liverpool 5-0-s idegenbeli sikere rögtön el is döntötte a továbbjutást, a visszavágón belefért az angoloknak a hazai 0-0 is. Ezt a meccset a Spíler 2 csatornán lehet figyelemmel követni 21 órától.

Credit line: Profimedia, Alamy

 

Kapcsolódó Cikkek