2019. szeptember 17., kedd
Zsófia

Belföld

Az orvosokat hibáztatta az oltásellenes apa

Egyre kétségbeesettebben védekezik a szándékos emberöléssel vádolt L. Csaba és felesége, akik azért állnak bíróság előtt, mert nem adták be a K-vitamint újszülött kisfiuknak. Emiatt a baba hathetes korában agyvérzést kapott, és a kórházban meghalt.

A Budapest Környéki Törvényszéken folytatódott a gyermekük megölésével vádolt oltásellenes szülők pere. Mint ismert, hat évvel ezelőtt orvost kellett hívni L. Csaba és felesége alig másfél hónapos kisfiához. A doktornő megállapította, hogy a gyerek sokat hányt, kiszáradt, életveszélyes állapotba került, ezért riasztotta a mentőt, ami ellen az oltásellenes apa üvöltve tiltakozott. A kisbabát a mentőben újra kellett éleszteni, addigra a keringési vére felét elveszítette.


A kórházban folytatódott a szülők tiltakozása, haza akarták vinni a kisfiukat, mondván: semmi baja, csak éhes. Holott kétoldali agyvérzést kapott, rettenetes fájdalmai voltak, és a gondos ápolás ellenére egy héttel később a kórházban meghalt.

„A kisbaba agyvérzését vérzékenység okozta, ami biztosan megelőzhető lett volna, ha a születését követő első nap, majd egyhetes korában újra megkapja a kötelező K-vitamint” – szögezte le a bírósági tárgyaláson az Egészségügyi Tudományos Tanács három professzorból és egy igazságügyi orvosszakértőből álló bizottsága. Hozzátették: a halál oka a K-vitamin hiánya következtében kialakult vérzékenység, ami fokozódó koponyaűri nyomáshoz, az pedig agyi katasztrófához vezetett. A baba nem kórházban, hanem úgynevezett szülésházban jött a világra, ebben az esetben a szülők kötelessége és felelőssége beadatni a csecsemőnek a K-vitamint, amit két esetben is elmulasztottak.


Ezt követően a tragikus sorsú kisbaba apja az internetről kiollózott írásokra, sajtpapírra írt jegyzetekre hivatkozva bizonygatta, hogy a K-vitamin szerinte miért nem hatásos a vérzékenység ellen. Majd az orvosokat és ápolókat  hibáztatta a kisbaba haláláért. Az indulatok a tárgyalás végén sem csillapodtak. A professzorok a fejüket fogták, amikor az apa kioktatta őket és rájuk is förmedt.

Mint ismert, a kisbaba születését Márki-Zay Péter felesége vezette, akit korábban tanúként hallgatott meg a bíróság.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Magyarország első okosvárosa lesz a Ligetben

    Magyarország első okosvárosa lesz a Ligetben

    Magyarország egyik első okosvárosrésze jön létre 2023-ra a Liget Budapest Projekt révén. A Smart Liget koncepciója az Európában is egyedülálló megoldásokkal a városrészt a főváros egyik legkörnyezetbarátabb, zéró károsanyag-kibocsátással működő helyévé teszi.

  • Újra beégett Karácsony

    Újra beégett Karácsony

    Tarlós István főpolgármestert akarta lejáratni legújabb videójában Karácsony Gergely, de visszanyalt a fagyi, ugyanis az ellenzéki jelölt kisfilmjében rosszul írták le azt, hogy Budapest.

  • Sérült gyerekek az állatkertben

    Sérült gyerekek az állatkertben

    A kormány fontosnak tartja, hogy a fogyatékkal élők is ugyanolyan részesei legyenek a társadalomnak, mint ép társaik – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a 28.

  • Bűnöző migránsokat hozott a Soros-hajó

    Bűnöző migránsokat hozott a Soros-hajó

    A szicíliai rendőrség elfogott három migránst, akiket líbiai táborokban elkövetett bűncselekményekkel, köztük embercsempészettel, kínzással, gyilkossággal és nemi erőszakkal vádolnak.