2019. november 21., csütörtök
Olivér

Külföld

Bíróság elé állították a volt algériai kormányfőt

Bíróság elé állították kedden Algírban Algéria korábbi miniszterelnökét, Ahmed Ujahját korrupció miatt – jelentette a magánkézben lévő Ennahár televízió.

Ujahja egyike azon befolyásosnak számító algériai személyiségeknek, akikkel szemben bírósági eljárás indult, amióta az országot húsz éven át irányító Abdel-Azíz Buteflika elnök április elején lemondásra kényszerült a heteken át tartó tömegtüntetések hatására. A bíróság fog dönteni arról, hogy elegendő bizonyíték áll-e rendelkezésre, hogy hivatalosan vádat emeljenek ellene és perbe fogják.


Ujahja négyszer volt az ország miniszterelnöke. Legutóbb 2017-ben nevezték ki kormányfőnek. Márciusban mondott le hivataláról.

Az algériai állami televízió jelentése szerint vizsgálat indult Mohamed Loukal pénzügyminiszter, korábbi jegybankelnök ellen is, akinek hétfőn kellett megjelennie a bíróság előtt közpénzekkel való visszaélés gyanúja miatt.


Szintén az állami televízió adott hírt arról, hogy egy korábbi rendőrfőnök, Abdelgáni Hamel és fia is bíróság elé került befolyással való üzérkedés, hűtlen kezelés, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt. Abdelgáni Hamelt – meg nem nevezett okok miatt – tavaly mentette fel posztjáról Buteflika.

Korrupciós botrányok miatt őrizetbe vettek legalább öt oligarchát, akik között vannak olyanok is, akik közel álltak Buteflikához. Az ő ügyeikben is folyik a vizsgálat.

Algériában a tömeges tiltakozások azután kezdődtek, hogy idén februárban a 82 éves Buteflika bejelentette indulási szándékát az eredetileg április 18-ra kiírt elnökválasztáson ötödik elnöki mandátumáért. A megmozdulások hatására március elején visszalépett, és elhalasztotta az elnökválasztást, egyfajta kompromisszumos megoldást kínálva az elégedetleneknek. Ennek értelmében népszavazásra bocsátottak volna egy új alkotmányt, amelynek elfogadásáig Buteflika hivatalban maradt volna. Ez azonban olaj volt a tűzre, a tüntetések folytatódtak, és a tiltakozók a távozását követelték. Az agg államfő végül a hadsereg nyomására április 2-án lemondott hivataláról.

Buteflika távozása után az algériai parlament Abdel-Kader Benszaláhot, az algériai parlament felsőházának elnökét választotta meg az ország ideiglenes elnökének. A választásokat július 4-re írták ki.

A tüntetők az elmúlt hetekben már egyértelműen jelezték, hogy nem csupán az elnök megbuktatása, hanem az 1954-1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, “idejétmúlt és átláthatatlan” politikai elit teljes leváltását akarják elérni.

Kapcsolódó Cikkek

  • 10 ezer migráns akart idén Magyarországra jutni

    10 ezer migráns akart idén Magyarországra jutni

    Intenzíven növekszik az illegális bevándorlók száma Magyarország határainál, a tiltott határátlépést megkísérlők száma az idén már meghaladta a tízezret – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Bakondi György az M1-en.

  • Embercsempész bandára csaptak le Olaszországban

    Embercsempész bandára csaptak le Olaszországban

    Őrizetbe vették egy embercsempészbanda nyolc külföldi tagját az olaszországi Piemont régióban, a bűnözők pakisztáni, indiai és bangladesi állampolgárok illegális beutazását szervezték meg – közölték az olasz hatóságok szerdán.

  • Notre-Dame – Stabilizálták az épület struktúráját

    Notre-Dame – Stabilizálták az épület struktúráját

    Az építészek és az építőmunkások stabilizálták a párizsi Notre-Dame székesegyház tűzvészben meggyengült struktúráját, és a tűzoltók péntek éjjel megkezdték a levonulást a katasztrófa helyszínéről – jelentette be péntek éjjel a tűzoltóság.