EUR: 326,45 Ft
CHF: 289,29 Ft
2019. május 22., szerda
Júlia, Rita

Egyéb Miskolc

Felújították az első világháborús katonatemetőt

Több mint 200 millió forintot nyert el a város a Honvédelmi Minisztérium pályázatán első világháborús temetők, katonasírok rendbetételére, felújítására. Az úgynevezett koleratemetőben megszépült sírokat, az egykori kápolna megújult homlokzatát nemrégiben adták át.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a megemlékezésen Albert Schweitzer sorait idézve azt mondta: a hadisírok a béke követei. A világháború óriási pusztítást, fizikai és lelki sérüléseket okozott. Ezek a sírok felhívják a figyelmet arra, hogy a béke „milyen nagy érték, és megóvása az egyik legfontosabb feladatunk” – fogalmazott, hozzátéve: ez a sírkert mementó európai történelmünkre, háborús múltunk eseményeire, az utókornak pedig feladata és kötelessége őrizni a háborúban elhunytak emlékét.


Miskolcon négy temetőben mintegy hétezer katona nyugszik, akik az első világháború éveiben vesztették életüket. A koleratemetőt a környéken élők nevezték el így, mivel ez a járványos betegség sok áldozatot szedett a katonák között; ők nyugszanak itt, több mint kilencszázan.

A temetőnek külön kápolnája volt, amelyet 1915. november 2-án szenteltek fel. A Miskolci Városszépítő Egyesület 1992 óta minden évben megemlékezést és koszorúzást rendez, 2015 novemberében a világháborús centenárium alkalmából emléktáblát avatott a városi önkormányzat, a Miskolci Városszépítő Egyesület és a Magyar Történelmi Nemzetőrök Szövetsége az egykori kórházi kápolna romjainál.


Németh Szilárd államtitkár beszédet mondott az ünnepélyes átadáson – fotó: MTI

Befejeződött a kápolna még meglévő bejáratának felújítása, a kápolna közepén lévő alapzat letisztítása, ahová egy oltár került, tetején egy könyvvel, elé pedig jelképesen egy üres koporsó és egy láda, amely a feltámadás reményét szimbolizálja. Felújítottak, cseréltek, pótoltak több száz párnakövet is.

– A temetőben a legnagyobb pusztítást a Sajó 1974-es áradása okozta. Az első világháborús miskolci katonatemetők felújításával is fenn kívánják tartani a társadalmi emlékezetet, hozzájárulva a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló magyar és európai identitás erősítéséhez – mondta Németh Szilárd.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a sírkertekben 3491 hadisírt és öt emlékművet újítottak, illetve újítanak fel. A sírok többségében magyar katonák nyugszanak, de más nemzetek katonáit, oroszokat, szerbeket, lengyeleket, románokat, osztrákokat is örök nyugalomra helyeztek itt, sok ismeretlen katona mellett.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rendbe tették a Rómait

    Rendbe tették a Rómait

    A Közösségi és Turisztikai Egyesület a Római-partért szervezésében második alkalommal tartottak nagytakarítást a Római-parton.

  • Családbarát Józsefvárost!

    Családbarát Józsefvárost!

    Gyermek- és családbarát városrészt szeretne létrehozni az önkormányzat Józsefvárosban. A kerületvezetés eddig is sokat tett a közbiztonság növelése, a környezet alakítása, az egészségügy és az oktatás-nevelés támogatása érdekében.

  • Száztíz új munkahely

    Száztíz új munkahely

    Száztíz új munkahelyet teremt a szerb tulajdonú, papírgyártással foglalkozó Drenik Hungary Kft. nyolcmilliárd forintos gyártási kapacitásnövelő és termékportfólió-bővítő beruházása Szolnokon – jelentette be a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.