2019. május 22., szerda
Júlia, Rita

Egyéb Miskolc

Húsvét a diósgyőri várban

A diósgyőri vár udvara megtelik élettel, izgalommal, és tartalmas szórakozást kínál a húsvéti hosszú hétvégén. Zenészek, mesteremberek, játszóház és finomságok várják a látogatókat nagypéntektől húsvéthétfőig.

Nagypénteken a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend készülődik a János passió előadására, amellyel a királyi párnak szeretnének kedveskedni, akik már útban vannak Budáról, hogy itt töltsék a húsvéti ünnepeket. Naponta négy alkalommal rendhagyó vártúrákat is tartanak, amikor az érdeklődők maguk is belecsöppenhetnek a középkori mindennapokba. Az egyes termekben korabeli szereplők mesélnek majd érdekes és izgalmas történeteket.


Megelevenednek a húsvéti szokások a Diósgyőri várban

Nagyszombaton mesteremberek népesítik be a vár udvarát, és a látogatók megleshetik őket munka közben. Dr. Lovász Emese régész pedig Nagypéntektől a feltámadásig – a húsvéti ünnepkör a középkorban címmel tart előadást. Mindkét nap itt lesz gyógynövényszakértőnk, aki a fűszerek termében mesél a természet patikájáról, arról, hogyan őrizhetjük meg egészségünket gyógynövényekkel, de akár személyre szóló tanácsot is kérhetnek tőle a vendégek.

Rég elfeledett népi játékok szórakoztatják a legkisebbeket

 

Vasárnap és hétfőn a húsvét hangulatát megidéző foglalkozások, tojásdíszítés, csuhézás, gyöngyfűzés, textiljáték- és nyuszikészítés várják az ide érkezőket, és rég elfeledett népi játékok szórakoztatják a legkisebbeket. A gyerekek kipróbálhatják a csigafuttatót, a teknőhorgászatot, a hordóhúzogatót, a középkori kalapdobálót és az ágas mérleget. Megcsodálhatják munka közben a tojáspatkolót, megnézhetik, hogyan dolgozik a fazekas, a kovács, a kosárfonó, a bőrműves és a mézeskalácsos. A jó hangulatról az Agyagbanda és a Számadó zenekar gondoskodik. Aki kedvet érez hozzá, a táncházba is bekapcsolódhat.


Vasárnap Pék Dudás Zsuzsi interaktív bemutatóival szórakoztatja a közönséget. Mesél a szagos vizekről, a húsvéti hiedelmekről és népszokásokról. Hétfőn érkezik a Tardi Pávakör, amely feleleveníti a matyó hagyományokat és dalokat, bemutatja, hogy régen milyen volt a locsolkodás.

Kapcsolódó Cikkek

  • Családbarát Józsefvárost!

    Családbarát Józsefvárost!

    Gyermek- és családbarát városrészt szeretne létrehozni az önkormányzat Józsefvárosban. A kerületvezetés eddig is sokat tett a közbiztonság növelése, a környezet alakítása, az egészségügy és az oktatás-nevelés támogatása érdekében.

  • Száztíz új munkahely

    Száztíz új munkahely

    Száztíz új munkahelyet teremt a szerb tulajdonú, papírgyártással foglalkozó Drenik Hungary Kft. nyolcmilliárd forintos gyártási kapacitásnövelő és termékportfólió-bővítő beruházása Szolnokon – jelentette be a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

  • Csak az UVSE tudta megállítani a lányokat

    Csak az UVSE tudta megállítani a lányokat

    A bajnokság második helyét szerezte meg a DUE- Maarsk Graphics női vízilabda csapata, amely egészen a fináléig menetelt, ahol csak a címvédő UVSE együttesének sikerült megállítania Mihók Attila tanítványait.