2020. január 28., kedd
Károly, Karola

Belföld

Karácsonyék verseny nélkül újabb 400 milliót akartak adni a zuglói parkolásra

Karácsony Gergely zuglói parkolási botránya folyamatosan dagad, egyre több részlet és fejlemény derül ki a kétes ügyletekről. Az Origo most részleteket közöl egy újabb mutyigyanús közbeszerzés ügyében.

A lap értesülései szerint érdekes döntést közölt a Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: KDB) idén február végén a zuglói parkolást illetően. A KDB ugyanis végzéssel szüntetett meg egy jogorvoslati eljárást, amely eljárást Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatával szemben indított nem sokkal korábban. Kiderült ugyanis, hogy a magát tisztakezűnek hazudó, Karácsony Gergely által vezetett önkormányzat a botrányos és az egész sajtót bejárt előzmények után igyekezett most egy újabb 412 milliós közbeszerzést megnyeretni a C-Ware Kft.-vel, amely ugyanúgy parkolóautomaták beszerzésére, üzembe helyezésére, üzemeltetésére irányult, mint a korábbi alkalommal.


No, de Karácsonyék, ha már lúd legyen kövér alapon, biztosra mentek, és természetesen a versenyt is igyekeztek kizárni a közbeszerzés során, kamu indokkal, csak hogy a kedvencüket hozzák ki győztesnek. Ezért csúnyán fennakadtak a KDB „radarján. “Ugyanis az egyre hízó zuglói parkolási botrány nem törte meg Karácsonyék ügyeskedési kedvét, és olyan jogcímre hivatkozva kívánták “elnyeretni” a 400 milliós projektet a már jól bevált céggel, a C-Ware-rel, amely szerint azért lett volna szükség a verseny kizárásával kizárólag a fenti cégtől ajánlatot kérnie az önkormányzatnak, mivel a szerződés műszaki-technikai sajátosságai azt indokolttá tették, és ahogy fogalmaznak, „nem létezik reális alternatíva beszerzési igényének kielégítésére” csak az adott céggel. Azaz azt próbálták meg elhitetni a KDB-vel és a közvéleménnyel Karácsonyék, hogy a fenti botránycégen kívül nincs másik olyan cég széles e vidéken, amelyik a parkolóautomaták üzemelését el tudná látni.  Méghozzá ennek műszaki okai lennének, a zuglói mese szerint – számol be az esetről az Origo.

Karácsonyékat ismét nem rettentette el az, hogy akár több százmilliós kárt okozva Zuglónak, de folytassák a már jól bejáratott mutyigyanús ügyletet ugyanazzal a céggel, amelyik már a korábbi gyanús konzorcium tagja is volt.


No, de a Közbeszerzési Hatóság észrevette a trükközést, és kezdeményezte a KDB-nél Zuglóval szemben a jogsértés megtörténtének megállapítását és a bírság kiszabását. Mivel az önkormányzat nem tudta – hiszen honnan is tudta volna – bizonyítani, hogy joga lett volna a verseny kizárására, így inkább visszavonta az eljárást. Vélhetően azért, hogy elkerüljék a nagyobb botrányt, és az újabb kínos bírság fizetését – tudatja a potrtál.

A Budapest irányításáról álmodozó, a valóságban egy kerület vezetésére is alkalmatlan Karácsony Gergely jelen állás szerint még a fizetős parkolási rendszert is gyalázatosan működteti. A projekt kudarcáról Várnai László, a Civilzugló Egyesület zuglói képviselője számolt be blogján. Összesítéséből az derült ki, hogy Karácsony parkolási megoldása 2017-ben (ami nem is teljes év volt) 489.789.820, egy évvel később 249.439.981 forint veszteséget termelt az általa vezetett önkormányzatnak. A politikus emlékeztetett arra, hogy a parkolás bevezetésekor a zuglói polgármester még milliárdos nyereséget vizionált, a fejlesztések leendő forrásaként mutatta be a fizető parkolást.  “A mutyigyanúsan áterőltetett fizető parkolás meghökkentően nagy veszteséget hozott” – összegezte Karácsony álmának végkimenetelét. A projekttel kapcsolatban kifogásolta az elszabadult árakat, erre példaként hozta fel, hogy a helyi vállalkozóknak 189 000 forintjába kerül a „kedvezményes” bérlet – közli az Origo.

Karácsony Gergely jól ismert alkalmasságát mutatja az is, hogy a napokban Tarlós István a Magyar Hírlapnak adott interjút, amiben beszélt arról is, hogy Karácsony Gergely az irodájában kérte őt arra, ne legyen túl kemény a választási kampány.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Ugrásszerűen nőtt a kistermelői piacok száma

    Ugrásszerűen nőtt a kistermelői piacok száma

    A helyi termelői piacok száma hét év alatt a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett – mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön. Nagy István szerint ez a vidék saját erőforrásainak fokozott használatát és munkaerő megtartó erejét jelenti.

  • Eljött a keresztény-konzervatív zöldpolitika ideje

    Eljött a keresztény-konzervatív zöldpolitika ideje

    Eljött a keresztény-konzervatív zöldpolitika ideje, Európának olyan klímapolitikát kell folytatnia, amely nem a legszegényebb országokra terheli a klímasemleges gazdasági átállás költségeit – jelentette ki Varga Judit igazságügy-miniszter a Politico című, európai ügyekkel foglalkozó hírportálon megjelent véleménycikkében.

  • Üzletággá fejlődött a börtönbiznisz

    Üzletággá fejlődött a börtönbiznisz

    Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a “balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott” ügyvédi irodák – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.