2019. június 26., szerda
János, Pál

Belföld

Kásler: Új egészségkultúrát szeretnénk megvalósítani

Új egészségkultúrát szeretnénk Magyarországon megvalósítani, ami elsősorban a megelőzésére, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására támaszkodik – közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn Zalaegerszegen.

Kásler Miklós a Zala Megyei Szent Rafael Kórház új kardiológiai és szívsebészeti centrumának avatásán arról beszélt, hogy tavaly, a kormány megalakulása utáni első hónapban elkészült az az öt nemzeti egészségügyi program, amely “a legsúlyosabb, a legtöbb halált és a legtöbb megnyomorodást okozó betegségre” vonatkozik. Ezt követően az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakítása is elindult, most készült el a népegészségügyi program, de folytatódnak a fejlesztési programok a központi régióban és az ország más területein egyaránt – jelezte a miniszter.


Mint hozzátette: a központi régióban 700 milliárd forint beruházással fejleszti a kormány az ellátó rendszert, köztük az országos intézeteket, az egyetemi intézményeket, a kórházakat és a járóbeteg-szakrendelőket. “Zalaegerszeg a példa arra, hogy nem fejeződött be 500 milliárd forinttal a vidékfejlesztés”, hiszen ezen túlmenően korszerűsítették a zalai kardiológiai, szívsebészeti egységet, a következő lépésben pedig Salgótarjánban folytatódnak a fejlesztések, az egyetlen olyan megyeszékhelyen, ahol eddig nem volt onkológiai centrum.

A miniszter különösen fontosnak nevezte, hogy a leggyakoribb halálok, a keringési betegségek esetében korszerű ellátó hálózat működjön, az országos intézet szakmailag és eszközeiben, műszereiben, szakembereit tekintve egyaránt felkészült legyen, s mindehhez lényeges az országban meglévő 12 onkológiai centrum, illetve a teljes hálózat.


Kásler Miklós úgy fogalmazott, hogy a keringési betegségek ellátása az alapellátásban, sőt előtte, a nevelési rendszerben, az óvodában kezdődik, hiszen a gyerekeket egészséges életmódra kell szoktatni. “Ki kell iktatni a környezetükből azokat a szokásokat, életformákat”, amelyek a keringési betegségek kialakulásához vezetnek. El kell kerülni a túlsúlyt, az inaktív életet, “a mozgásra, a testi és a lelki, szellemi szabadságra, egészségre kell őket nevelni” – mondta.

A keringési betegségek egészségügyi ellátása komplex tevékenység, az óvodástól egészen az aggastyánkorig tart. Ha ez minden területen így történik, akkor 20-30 év után “demográfiailag rendben lévő, testileg és főleg lelkileg egészséges nemzet mehet a jövő felé” – jelentette ki a miniszter.

Halász Gabriella, a kórház főigazgatója elmondta: a beruházás jóvoltából korszerűbb, nagyobb alapterületű helyre került az onkológia, a pulmonológia és a kardiológiai rehabilitáció is a pózvai külső kórházból, így mára minden magas diagnosztikai igényű és intenzív ellátást igénylő részleg a központi telephelyen kapott helyet. Ez már önmagában növeli a betegbiztonságot – fűzte hozzá.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az elmúlt években összesen mintegy kilencmilliárd forint értékű beruházás valósult meg a zalaegerszegi kórházban. Az új épületszárny építése például négymilliárd forintba került, a mostani felújítás 2,3 milliárd forintba került, kétszer 500 millió forintot nyert az intézmény műszerek beszerzésére, az MRI cseréje pedig közel 800 millió forintot tett ki – sorolta.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) megemlítette: bár a város soha nem volt fenntartója a kórháznak, de egy megyeszékhelynek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen állapotban van az egészségügyi intézménye, ezért is támogatnak minden szükséges fejlesztést. Az új beruházás pedig jelentős előrelépés a város és a megye számára is, illetve mindazoknak, akiknek fontos a saját és a családjuk egészsége – fogalmazott.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Ötven migránst fogtak Csongrád megyében

    Ötven migránst fogtak Csongrád megyében

    Három csoportban összesen ötven migránst tartóztattak föl a rendőrök szerdára virradóra Csongrád megyében, közülük négy afgán férfit egy szerb embercsempész szállított az M5-ös autópályán – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

  • Manfred Weber továbbra is magának követeli az EB-elnöki tisztségét

    Manfred Weber továbbra is magának követeli az EB-elnöki tisztségét

    Manfred Weber továbbra is fenntartja, hogy az európai parlamenti (EP-) választás eredménye alapján neki mint az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjének kell megkapnia az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségét, a politikus erről egy vendégkommentárban írt a Die Welt című konzervatív német lap szerdai számában.