2019. május 21., kedd
Konstantin

Külföld

Levélben gratulált Áder János köztársasági elnök Ukrajna megválasztott elnökének

Levélben gratulált Áder János köztársasági elnök Volodimir Zelenszkijnek, Ukrajna megválasztott elnökének – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal kedden az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a levélben Áder János gratulált a “nagy fölénnyel elért” választási győzelemhez és közölte: Magyarország számára rendkívül fontos, hogy legnagyobb szomszédja stabil, demokratikus és virágzó állam legyen. “A magyar nép mindig rokonszenvvel követte, és tevőlegesen is támogatta az ukrán nemzet törekvéseit a független, az európai értékrend szerinti működő, a népek és nemzetiségek harmonikus együttélését biztosító ország felépítésére” – fogalmazott Áder János.


Levelében bizodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az új elnök beiktatása új és ígéretes fejeztet nyit a két ország kapcsolataiban, amelynek alakításában továbbra is “hídépítő szerep” illeti meg a kárpátaljai magyarságot és a magyarországi ukrán közösséget.

Áder János megerősítette: kész az együttműködésre a megválasztott elnökkel és bízik abban, hogy az államfői dialógus felújításával személyesen és hozzá tudnak majd járulni a magyar-ukrán kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez.

Kapcsolódó Cikkek

  • Bieber miatt tiltották ki a turistákat

    Bieber miatt tiltották ki a turistákat

    Le kellett zárni a látogatók elől azt a Jégkorszak végén formálódott Fjadrárgljúfur-szurdokot Izlandon, ahol 2015-ben Justin Bieber forgatta I’ll show you című számának videoklipjét.

  • Milliárdos fizeti a végzősök diákhitelét

    Milliárdos fizeti a végzősök diákhitelét

    Az atlantai Morehouse College teljes végzős évfolyamát lepte meg egy amerikai milliárdos, amikor bejelentette, hogy kifizeti a mintegy 40 millió dollárra (11,7 milliárd forintra) rúgó diákhitelüket.

  • “Európa önjelölt vezetőinek” kedvezőtlen a megítélése

    “Európa önjelölt vezetőinek” kedvezőtlen a megítélése

    Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök, bár önmagukat Európa legfőbb vezetőinek és a világpolitika pozitív szereplőinek gondolják, az európai emberek már kevésbé vannak megelégedve teljesítményükkel – olvasható a Századvég Alapítvány legújabb, a két politikus megítélését vizsgáló közvélemény-kutatásáról szóló közleményben, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.