EUR: 326,08 Ft
CHF: 289,57 Ft
2019. május 20., hétfő
Bernát, Felícia

Sport

Magyarország ismét bizonyított

Magyarország ismét bizonyított mint rendező ország – jelentette ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a vasárnap zárult budapesti asztalitenisz-világbajnokságot értékelve.

“Nagyon örülök, hogy ismét olyan világeseményt rendeztünk, amellyel mindenki maradéktalanul elégedett lehet. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez volt minden idők egyik legjobb asztalitenisz-világbajnoksága.” – mondta az MTI-nek a politikus.


Hangsúlyozta: a versenyről mind a sportolóktól, mind a sportvezetőktől csak pozitív és megerősítő visszajelzések érkeztek.

Szabó Tünde kiemelte, hogy az asztalitenisz világszerte az egyik legnépszerűbb sportág, a versenyzők pedig nemcsak eredményeikkel vívnak ki elismerést, hanem példaképek is.


“Egy ilyen remek hangulatú világverseny sokat jelent a sportág hazai utánpótlása szempontjából is. Reméljük, egyre többen veszik kezükbe az ütőt és indulnak el egy olyan úton, amelyből az egészségük mellett a hazai asztalitenisz is profitál.” – fogalmazott.

“A nézettségi mutatók is önmagukért beszélnek, világszerte több mint 500 milliónyian követhették az eseményt a televízió képernyők előtt, a döntők egészen kiváló hangulatú napjaira pedig minden jegy elkelt, így teljes teltház előtt zajlottak az összecsapások a Hungexpón” – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a szervezők is elégedettek a nyolcnapos eseménnyel, s erre minden okuk meg is lehet, ugyanis mindent sikerült az eltervezettek szerint megvalósítani.

“Ahogy a nemzetközi szövetség, az ITTF elnöke, Thomas Weikert úr fogalmazott, Magyarország újra felkerült az asztalitenisz térképére, és ez mindenképpen egy olyan eredmény, amelyre joggal lehetünk büszkék.” – jelentette ki Szabó Tünde.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség és a Nemzeti Sportügynökség szervezésében Budapest 1950 után adhatott ismét otthont a sportág világbajnokságának, amelyen 143 ország közel 600 játékosa indult.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tizenkét aranyat szereztünk a budapesti kick-box világkupán

    Tizenkét aranyat szereztünk a budapesti kick-box világkupán

    Minden szempontból sikeres volt a fővárosi BOK Sportcsarnokban lebonyolított kick-box világkupa. Az immár 25. alkalommal megrendezett versenyen rekordlétszámú mezőny, 42 ország közel 1700 sportolója indult. A magyar versenyzők teljesítették a hazai szövetség céljait, miután 12 felnőtt aranyéremmel felülmúlták a tavalyi szereplést.

  • Óriási lépés Tokió felé

    Óriási lépés Tokió felé

    A harmadik helyen végzett Hárspataki Gábor az Isztambulban megrendezett olimpiai kvalifikációs karate versenyen. A 102 ország 1800 sportolójának részvételével lebonyolított viadalon az MTK versenyzője a 75 kg-os súlycsoportban 190 induló között lett bronzérmes – olvasható a kizárólag magyar sportolókkal és magyar sporteseményekkel foglalkozó misportunk.