EUR: 326,52 Ft
CHF: 289,74 Ft
2019. május 21., kedd
Konstantin

Külföld

Nem a migráció szervezésével kell foglalkozni, hanem a visszatelepítéssel

A nemzetközi közösségnek, benne az Európai Unióval és az ENSZ-szel nem a migráció szervezésével és ösztönzésével kellene foglalkoznia, hanem az otthonaikat elhagyó milliók visszatelepítésével – hangsúlyozta Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésének a szíriai elszámoltathatósági mechanizmusról kedden New Yorkban rendezett vitájában.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter felszólalásában emlékeztetett arra, hogy Európa déli, délkeleti szomszédságában az utóbbi években erősen destabilizálódott a helyzet, ami miatt milliók menekültek el otthonaikból, sokan közülük külföldre. A népvándorlási helyzetet tovább súlyosbította Brüsszel migrációt ösztönző politikája. Mára az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció katonai segítségének köszönhetően elveszítette területe 98 százalékát, amelyeket 2014-ben foglalt el Szíriában és Irakban, így ideje a migránsok visszatérését ösztönözni, abban segíteni, nem pedig az elvándorlást támogatni, szervezni – mondta Szijjártó Péter.


A miniszter kifejtette, hogy a visszatérés eredményességéhez négy feltétel kell: jogi, infrastrukturális, biztonsági és elszámoltathatósági. Utóbbi a bűnismétlés megelőzése végett különösen fontos, nem maradhatnak büntetlenül az emberiesség elleni bűncselekmények, olyan tettek, melyek milliókat űztek el otthonaikból, különben újraindulhat az egész migrációs hullám. Magyarország évente 15 millió forinttal támogatja az ENSZ elszámoltathatósági mechanizmusát egyebek közt bűnvádi bizonyítékok gyűjtésében – mondta Szijjártó Péter.

A miniszter felszólalása után találkozott Andrew Gilmourral, az ENSZ főtitkárának emberi jogokért felelős helyettesével.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Bieber miatt tiltották ki a turistákat

    Bieber miatt tiltották ki a turistákat

    Le kellett zárni a látogatók elől azt a Jégkorszak végén formálódott Fjadrárgljúfur-szurdokot Izlandon, ahol 2015-ben Justin Bieber forgatta I’ll show you című számának videoklipjét.

  • Milliárdos fizeti a végzősök diákhitelét

    Milliárdos fizeti a végzősök diákhitelét

    Az atlantai Morehouse College teljes végzős évfolyamát lepte meg egy amerikai milliárdos, amikor bejelentette, hogy kifizeti a mintegy 40 millió dollárra (11,7 milliárd forintra) rúgó diákhitelüket.

  • “Európa önjelölt vezetőinek” kedvezőtlen a megítélése

    “Európa önjelölt vezetőinek” kedvezőtlen a megítélése

    Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök, bár önmagukat Európa legfőbb vezetőinek és a világpolitika pozitív szereplőinek gondolják, az európai emberek már kevésbé vannak megelégedve teljesítményükkel – olvasható a Századvég Alapítvány legújabb, a két politikus megítélését vizsgáló közvélemény-kutatásáról szóló közleményben, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.