EUR: 321,59 Ft
CHF: 282,48 Ft
2019. április 24., szerda
György

Program

Ötvennégy vidéki iskolát vont be a programjába a Magyar Táncművészeti Egyetem

Az UNI-V-ARTS tagjaként a Magyar Táncművészeti Egyetem adott otthont a Szakmai eredmények öt művészeti egyetem együttműködésének című konferenciának, amelyen az MTE EFOP szakmai vezetője, Fodorné Molnár Márta, az MTE Klasszikus Balett Tanszék egyetemi tanára is előadást tartott.

Az öt művészeti egyetem összefogásával létrejött UNI-V-ARTS Konzorcium 2,896 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert az EFOP-3.2.6-16-2016-00001 azonosítószámú,  A tanulók képesség-kibontakoztatásának elősegítése a köznevelési intézményekben című projekt végrehajtására.


– Azért fogtunk össze, hogy segítséget adjunk a köznevelésben a művészeti oktatással foglalkozó intézményeknek, hogy az ott folyó művészeti nevelés minél eredményesebben, élménydúsabban tudjon működni. Ennek köszönhetően országos szinten megújítjuk a köznevelési intézmények művészetpedagógiai módszertanát, valamint a program lehetővé teszi a művészeti eszköztáruk bővítését is – tudtuk meg a Magyar Táncművészeti Egyetem EFOP szakmai vezetőjétől.  Fodorné Molnár Márta az MTE Klasszikus Balett Tanszék egyetemi tanára hozzátette, az ő szakembereik a táncot tanító alapfokú művészeti iskolák számára nyújtanak segítséget.

– A művészettel való nevelés pozitív hatással van a gyerekekre, főleg ebben a stresszes, rohanó világban. Ha az önkifejezés valamelyik területén sikeres lesz egy diák, legyen ez akár tánc, zene, képzőművészet, akkor nagy valószínűséggel szívesebben fog bemenni a matematika órára is, hiszen olyan többletenergiákkal töltődik fel, amelyek az élet más területen is motiválni tudják. A projekt egyik fő célja hogy kevesebb legyen az iskolaelhagyó gyerek.


A Magyar Táncművészeti Egyetem ötvennégy vidéki iskolát vont be a programjába.

– A zene után a tánc az, amit a legtöbb gyerek tanul. Nagyon sok helyen nincs képzett tanár, mégis tömegével mennek a fiatalok az órákra. Úgy gondoltuk, hogy az ő munkájukat tudnánk hatékonyan segíteni. Ennek érdekében új szakmódszertani anyagokat dolgoztunk ki a tánc 5 formanyelvén: a klasszikus balett, a modern tánc, a néptánc, a divattánc és a társastánc területén. Ezt feladatbankokkal is megtámogattuk. Mindegyikhez DVD és egyéb audiovizuális mellékletek is készültek, hogy minden tanár segítséget kaphasson, még a „legistenhátamögöttibb” településen is.

– Mind az 5 területen tanár-továbbképzést is akkreditáltunk, ezen a projekten belül 120 pedagógust tudunk továbbképezni. Óriási a siker, eddig ilyen lehetőség nem volt a vidéki oktatók számára. Teljes ellátással, ingyen vehettek részt a legmagasabb szintű szakmai képzésen, el voltak ragadtatva a gyönyörű campustól, az itt zajló minőségi munkától és közösségi élettől, az egész egyetem profi, mindeközben emberközpontú hangulatától. Olyan jól érezték magukat, hogy aki csak muszájból jött pontokat gyűjteni, másnap már haza sem akart menni, és további képzéseken is szeretett volna részt venni – számolt be az eddigi visszajelzésekről az MTE szakmai vezetője.

A képzés, a szállás, az étkezésen kívül a szakmai anyagokhoz is térítésmentesen juthattak hozzá a pedagógusok, de még eszköztámogatást is kapott néhány iskola.

– Egy szegényebb településen például nem volt hangosító berendezés, máshol karaktercipőket kellett vásárolni a néptánc-oktatáshoz, de olyan is előfordult, hogy speciális tornacipőt szereztünk be Hip-hop órákhoz. A támogatás feltétele mindössze annyi, hogy a kiválasztott iskolák 3 évig a pedagógiai programjukban tartsák az általunk kidolgozott anyagot. Az eddigi visszajelzések alapján ez egyáltalán nem esik nehezükre, sőt hálásak a segítségért, és boldogan alkalmazzák a képzésen tanultakat, mind saját maguk és a diákjaik örömére – mesélte Fodorné Molnár Márta.

A Táncművészeti Egyetem a végzős középiskolásokra is gondolt, a szalagavató tánc betanításához is kidolgoztak hozzáférhető projektmunkát.

– Terveink között szerepel, hogy a későbbiekben a nem művészeti általános iskolákba is „becsempésszük” a táncot. Tudjuk, hogy sok helyen problémát jelent a mindennapi testnevelés megoldása, amit a tánccal minden további nélkül ki lehet váltani, hiszen az egy tökéletes mozgásforma. Ráadásul olyan örömforrást, boldogsághormont termel, ami jótékony hatással lesz a fiatalok szellemi-fizikai-lelki állapotára egyaránt, és a későbbiekben is beépíthető az életükbe. A balett mesternő kifejtette, sokkal motiválóbb lehet a nulladik órában 3 iskolakör-futás helyett egy zenére, partnerrel történő táncos mozgás, amellyel társas kapcsolatokban való viselkedést, a ritmusra és az egymásra figyelést is tanulják.

– A nagyszünetben elvégezhető ötperces tréningekben is gondolkozunk, amellyel a stresszt, és az egész napi görcsös testtartást oldanánk fel, és frissítené a diákok koncentrációját is a nap további részében. Jó lenne a délutáni iskolaidőbe is minél több kreatív, táncos foglalkozást bevinni.

Fodorné Molnár Márta beszámolt arról is, hogy öt pályaorientációs filmet készítettek a tánc öt formanyelvéről, ezekből megláthatják a táncot tanulók, hogy egy 10 éves növendék hogyan jut el a csúcsig.

– Járjuk az országot is a programjainkkal, az iskolák választhattak, milyen műsort kérnek. Ezek az előadások mindig interaktívak, bevonjuk a házigazdáinkat is, amely óriási élményt jelent számukra: találkozni és együtt táncolni a Táncművészeti Egyetem növendékeivel, mestereivel. Ezzel párhuzamosan a saját színháztermünkben is vendégül látunk vidéki iskolákat, hogy a gyönyörű házi színpadunkon is bemutatkozhassanak, valamint ők is megcsodálhassák a mi növendékeinket. A szakmai vezető fontosnak tartotta megemlíteni az MTE nyári tánctáborait is, amelyekre hatalmas az érdeklődés.

– Megható köszönő leveleket kapunk, micsoda élmény volt itt a campuson az az egy hét táncos nyaralás. Egy szó mint száz: a tánc felszabadít, feloldódnak a gátlások, szorongások, aki táncol, arra az időre elfelejti a sok gondját-baját, miközben a kicsik észrevétlenül megtanulják azt is, mi az a diagonál, hogy mozdul a jobb kéz, bal láb. A gyerekeknek jobb lesz a vérkeringésük, ettől javul a közérzetük és a figyelem-koncentráció, végül boldogabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Mi hisszük, hogy érdemes kipróbálni, és csináljuk!

Házhoz megy a Magyar Táncművészeti Egyetem

Március 18. Nagykanizsa – Érzékenyítő foglalkozás kicsiknek: Izeg-mozog, dibeg-dobog

Március 21. Bonyhád-Siklós-Harkány – Modern beavató foglalkozás: Mit mondhat el rólunk a mozdulat?

Március 25. Baja – Érzékenyítő foglalkozás kicsiknek: Izeg-mozog, dibeg-dobog

Március 27. Miskolc-Miskolc-Fehérgyarmat – Modern beavató foglalkozás: Mit mondhat el rólunk a mozdulat?

Április 1. Debrecen – Modern előadás: Lábán és mi

Április 2. Szolnok – Modern beavató foglalkozás: Mit mondhat el rólunk a mozdulat?

Április 3. Dunaújváros-Baja-Szekszárd – Modern beavató foglalkozás: Mit mondhat el rólunk a mozdulat?

Április 15. Kapuvár – Néptánc előadás: Táncoló Kárpát-medence

Június 16. Tata – Modern beavató foglalkozás: Mit mondhat el rólunk a mozdulat? – modern előadás: Lábán és mi

Kapcsolódó Cikkek

  • Carmen Maura-retrospektív az Urániában

    Carmen Maura-retrospektív az Urániában

    A spanyol film nagyasszonya előtt tisztelgünk április 24. és május 22. között az Urania Nemzeti Filmszinhaz Dísztermében. Carmen Maura a spanyol film nagyasszonya. Több Goya-díjjal rendelkezik, mint bármely más spanyol színésznő, 2018.

  • Itt a Nagy Táncválasztó!

    Itt a Nagy Táncválasztó!

    Április 28-án, vasárnap a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Táncpedagógusok Országos Szövetsége kezdeményezésére az ország hat városában első alkalommal rendezik meg a Nagy Táncválasztót, amelynek keretében egész napos ingyenes programra várják az érdeklődőket a Tánc Világnapja alkalmából.

  • 5 éves a Flippermúzeum!

    5 éves a Flippermúzeum!

    A mai napon ünnepli megnyitásának ötödik évfordulóját a Budapesti Flippermúzeum: ez alkalomból a héten a látogatók nem csak a szokásos belépődíj ellenében léphetnek majd kiállítótérbe.