EUR: 325,32 Ft
CHF: 289,65 Ft
2019. május 26., vasárnap
Evelin, Fülöp

Belföld

Takaró Károly: Jézus testi-lelki áldozatával átvállalta az emberiség bűnét

A húsvéttal Isten azt üzeni nekünk, embereknek, hogy élhetünk az életéből. A szabadító Jézus a Golgotán a testi-lelki áldozatával átvállalta az emberiség bűnét, és megváltott minket – mondta Takaró Károly nyugalmazott református tábori püspök a Magyar Nemzetnek.

A lap szombati számában megjelent interjúban a lelkész úgy fogalmazott: “Isten húsvétkor konkretizálta, mi a szeretet. Azt mondta: élhetsz az életemből, mindenem a tiéd és a szolgálatodra áll. Ezt egyedül Isten mutatja be: odaadta a fiát váltságul, örökségül. Jézustól nem mi vettük el az életét: ő tette le a kezünkbe. A többi a hit dolga.”


A nagypéntekről Takaró Károly azt mondta: ez a nap speciális jelentéssel bír, azt üzeni nekünk, hogy az Úr egy fantasztikusan nagy dolgot készít elő, ami isteni léptékű, mértékű. “A nagypéntek, az isteni előkészítő munka arról szól, hogy miként lehet helyreállítani az egész teremtettségben a rendet, hogyan lehet az embert megszabadítani a gonosz szellemi hatalom rabságából. Ennek az üdvözítő világrendnek egyetlen mozzanata a húsvét” – mondta a nyugalmazott tábori püspök. Szavai szerint Jézus Krisztus áldozata arra mutat rá, hogy míg a sátán a maga teljhatalmát erőszakkal tartja fent, addig az Isten fia bemutatja az angyalvilágnak, hogy engedelmességgel is lehet győzni.

“Az Úr egyetlen ajtót nyitott ki, és azt mondta: aki hiszi, hogy Jézus az élete árán a vérével megváltotta, bűneit megbocsátotta, az átment a halálból az életbe. Isten ezt az embert betölti a Szentlelkével, pecsétet tesz rá a vérével. A szellemvilág látja, ki Jézus Krisztusé, mi, emberek nem. S ha látjuk is, nem mondjuk ki” – fogalmazott a lelkész a Magyar Nemzetnek adott interjúban.


Kapcsolódó Cikkek

  • Gulyás Gergely Német-Magyar Barátság Díjat kapott

    Gulyás Gergely Német-Magyar Barátság Díjat kapott

    Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója vehette át a Német-Magyar Barátság Díjat Arne Goberttől, a Német Gazdasági Klub (DWC) elnökétől szombat este a Pesti Vigadóban.

  • Kövér: Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik

    Kövér: Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik

    Máté evangéliuma nemcsak arra figyelmeztet, hogy minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, hanem a hitet is élteti mindannyiunkban, hogy a lélekben önmagára találó nép lélekszámban is gyarapodásnak indul – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Taksonyban, az új református templom és közösségi ház felszentelésén.

  • Megújult a Svábhegyi Bölcsőde

    Megújult a Svábhegyi Bölcsőde

    Megújult a fővárosi XII. kerületben található Svábhegyi Bölcsőde, a több mint félmilliárd forintos fejlesztés keretében két új épületszárnnyal bővült az intézmény épülete, valamint annak környezetét is rendbe tették.