EUR: 325,32 Ft
CHF: 289,65 Ft
2019. május 26., vasárnap
Evelin, Fülöp

Sport Győr

Tornatörténelmet ír a város

Eddig a kontinensbajnokság volt a legrangosabb nemzetközi verseny, amelyen a legjobb junior tornászok mutathatták meg tudásukat. Idén viszont történelmi változás következik: magyar kezdeményezésre világbajnokságot rendeznek a korosztálynak, az első házigazda pedig Győr lesz.

– Városunk az utóbbi években több nívós sporteseménynek adott otthont, és ez a sor most folytatódik. Az előttünk álló junior torna-vb különösen közel áll hozzám. Nagyon örülök, hogy a fiataloknak lehetőségük lesz világversenyen bizonyítani – mondta a sportágban az 1988-as olimpián aranyérmes Borkai Zsolt.


Borkai Zsolt polgármester (jobb szélén) köszöntötte a sorsolásra érkezőket
Fotó: Marcali Gábor

A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) delegációja elégedett az első junior világbajnokság előkészületeivel. A küldöttség már megtekintette a vb-nek otthont adó Audi Arénát, a szállásokat és az Olimpiai Sportparkot.

– Látszik a városon, hogy komoly sportmúlttal rendelkezik, valamint az is érzékelhető, hogy a magyaroknak nagyon fontos ez a vb. Elégedettek vagyunk az előkészületekkel – nyilatkozott Céline Cachemaille, a FIG sportmenedzsere.


Az első junior torna-világbajnokságnak június 27. és 30. között az Audi Aréna ad otthont, nemrég a sorsolást is megtartották. A magyarok az első csoportba kerültek, a fiú válogatottunk korláton Oroszországgal, míg a lányok talajon Ukrajnával kezdenek.

A vb-n alkalmazzák azt az új szoftvert, amely segít majd a pontszámok kialakításában. – A szerekre telepített eszköz felismeri a gyakorlatokat, a mozdulatokat, azok nehézségi fokát, és értékeli is azokat. Mire a versenyző végez, addigra a szoftver pontozza is a gyakorlatot, és pontszámot javasol a bíróknak. A pontozóbírók szerepe természetesen megmarad, ez csak egyfajta támpont, ami inkább a nézőknek szól, hiszen telefonos applikáció is tartozik a rendszerhez. A néző ennek segítségével könnyen megértheti, hogy például egy gyűrűgyakorlatnál miért jár levonás, miért ér többet vagy kevesebbet egy látszólag ugyanúgy végrehajtott elem – mondta a Magyar Torna Szövetség főtitkára, Altorjai Sándor.

A sorsolás elsősorban a csapatok versenyét érintette
Fotó: Marcali Gábor

A világbajnokságon a magyar válogatott maximális létszámmal, 3-3 fiú és lány tornásszal vehet részt. A hölgyek csapatában nagyon fiatal tehetségek kapnak lehetőséget, míg a fiúknál rutinosabb tornászok alkothatják a csapatot, köztük lesz például az ifiolimpián érmes Balázs Krisztián. A vb-n 68 ország nagyjából háromszáz versenyzője vesz részt. A tornasportban a junioroké a felnőtt előtti utolsó korosztály, a lányoknál így 15, a fiúknál pedig 16-17 éves fiatalok alkotják a mezőny nagy részét.

Kapcsolódó Cikkek