2019. június 16., vasárnap
Jusztin

Egyéb Érd

Egyre népszerűbb a Live Street Art

Idén harmadik alkalommal rendezték meg Érden a Live Street Art fesztivált, amely immár hagyomány városunkban. Az utcai programok ezúttal is rengeteg embert vonzottak.

Ahogy azt már megszokhattuk, az idei fesztiválnak is egy különleges alkotói pályázat adta a gerincét. Az idei év témája a vírus volt. – Az volt a célunk, hogy interaktív legyen az esemény, az emberek az alkotói folyamat részesévé válhassanak – fogalmaz Wolf Katalin, a Szepes Gyula Művelődési Központ vezetője. – Idén is alkotói pályázatot hirdettünk, az erre beérkezett munkák közül tíz tehetséges alkotó kapott lehetőséget arra, hogy élőben is elkészítse a munkáját a fesztivál ideje alatt, a főtéren.


Az igazgatónő elmondta, bár a street art műfaja szűk rétegű, mégis évről évre több embert vonz a program.

– Amikor a street artot életre hívtuk, az volt a célunk, hogy olyan rendezvényt szervezzünk, amely az átlagember felé kinyitja, megmutatja az utcai művészet világát. A világ egyik leghíresebb graffitise, Banksy megjelenése óta a street art egyfajta össztársadalmi párbeszéd is, fontos eleme a képzőművészetnek. Az életünkben napi szinten megjelenik. A reklámok olyan mennyiségben ömlenek ránk, hogy az ember szinte bezárkózik a vizualitástól, ami az óriásplakátokról köszön rá. Erre reagál, tulajdonképpen gerilla módszerekkel próbál meg teret nyerni magának a street art. Mivel ez nem egy tipikus rendezvény, az elsőnél még kérdés volt, hogyan fogadják majd az emberek. De azt kell mondanom, csillagos ötös az érdieknek, mert évről évre egyre pozitívabb a visszajelzés – meséli Wolf Katalin.


Az idei rendezvény sztárfellépője az Irie Maffia volt. Napközben különböző alkotói programokkal várták a kicsiket és nagyokat. Egész napos látványos bemutatókat és folyamatos foglalkozásokat tartottak profi sportolók közreműködésével, mindenki kipróbálhatta a deszkázást, megtanulhatta az alapokat. Látványos trükköket mutattak be a slackline – a világszerte egyre népszerűbb sport – képviselői, akik kötélen ugrálva szórakoztatták a látogatókat. Emellett kitűzőkészítéssel, utcai extrém sportokkal, vásári bábcirkusszal, gördeszka-bemutatóval és közösségi graffiti festéssel várták az érdieket.

 

Az alkotók napközben élőben is fújták a falat Fotók:Cselényi Daniella

Készülnek a pályaművek

Aki akart, kitűzőt készíttethetett magának

A látogatók babzsákokon pihenhettek

A bátrabbak kipróbálhatták magukat a kötélen is

Nagy sikere volt a festékbombázásnak

A koncerteken hatalmas tömeg volt

Kapcsolódó Cikkek

  • Hendrix-műsor Tátraival

    Hendrix-műsor Tátraival

    A hejőcsabai Gárdonyi Parkban, varázslatos környezetében, június 28-án lehet majd egy különleges zenei csemegét nézni-hallgatni.

  • GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra címen várnak mindenkit egy egész várost behálózó bortúrára, ahol 11 helyszínen 11 soproni és 11 nem soproni borásszal találkozhatnak a résztvevők június 15-én 14 és 22 óra között.

  • Légy szíves! Légy színes!

    Légy szíves! Légy színes!

    Nem mindennapi kiállítás nyílt a Zsókavár Galériában, ahol a kerületben található Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának MásKépp Műhelyében alkotók műveit tekinthetik meg.