EUR: 323,46 Ft
CHF: 290,46 Ft
2019. június 27., csütörtök
László

Belföld

Fidesz: A Jobbik nézzen tükörbe!

A Jobbik nézzen tükörbe, hogy lássa, ki gondolja és ki nem gondolja komolyan a bevándorlás elleni fellépést – közölte kedden a Fidesz az MTI-vel.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy Jakab Péter, a Jobbik EP-listájának harmadik helyén szereplő frakcióvezető-helyettes azzal vádolta tiszaújvárosi sajtótájékoztatóján a kormányt, hogy nem gondolja komolyan hétpontos bevándorlásellenes csomagját, és azt mondta, az ő hétpontos bevándorlásellenes akciótervének valójában van egy nyolcadik pontja is. Ez az eltitkolt nyolcadik pont úgy hangzik, hogy az első hét pontot nem gondoltuk komolyan – mondta.


A Fidesz erre reagálva azt írta, a Jobbikra soha nem lehet számítani Magyarország védelmében, a hatalomért és pénzért összeborultak a Soros-hálózattal, Gyurcsányékkal és ma már Brüsszel érdekeit képviselik. Nem szavazták meg a migránsok betelepítését tiltó alaptörvény-módosítást sem, és most azon “erőlködnek”, hogy összemossák a legálisan, átmeneti időre és dolgozni érkező vendégmunkásokat az Európát elárasztó afrikai és közel-keleti migránsokkal – olvasható a Fidesz közleményében.

További cikkek:


Kapcsolódó Cikkek

  • 130 éves a Fővárosi Nagycirkusz!

    130 éves a Fővárosi Nagycirkusz!

    Százharminc éve, 1889. június 27-én nyílt meg a budapesti Városligetben az első állandó budapesti cirkusz, a mai Fővárosi Nagycirkusz.

  • A nap képe: Minimaki

    A nap képe: Minimaki

    A barnamakik családjába tartozó sárgaszakállas maki (Eulemur fulvus mayottensis) született a Nyíregyházi Állatparkban.

  • Óriási az érdeklődés a családtámogatások iránt

    Óriási az érdeklődés a családtámogatások iránt

    Hatalmas érdeklődés mutatkozik a nagycsaládosok körében a július elsejével életbe lépő családtámogatási elemek iránt – derült Kardosné Gyurkó Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökének, a Magyar Hírlapnak adott interjújából.

  • Egymást ölik az ellenzékiek

    Egymást ölik az ellenzékiek

    Az ellenzék továbbra sem vehető komolyan: választási csalás egymás lekutyázása, lopás övezi az ellenzéki előválasztást. Ezek közül a politikusok közel kellene kikerülnie Tarlós István jelenlegi főpolgármester ellenfelének.