EUR: 326,21 Ft
CHF: 289,10 Ft
2019. május 19., vasárnap
Ivó, Milán

Belföld

Így vélekednek a Soros-egyetem hallgatói az Orbán halálát kívánó tanárukról – Videó!

Mint arról már korábban beszámoltunk, a V4NA nemzetközi hírügynökség szúrta ki, hogy a repülőszerencsétlenségben elhunyt lengyel államfő, Lech Kaczynski sorsát kívánta Orbán Viktor miniszterelnöknek Kovács M. Mária, a Soros-egyetem történészprofesszora egy Facebook-bejegyzésében.

A botrányos kijelentéstől el a parlamenti ellenzéki pártok közül semelyik sem határolódott el, és a Soros-egyetem is mélyen hallgat, amivel azt a látszatot keltik, hogy egyet értenek a professzornővel.


Az Origo most megkérdezte a CEU diákjait is, hogy mit gondolnak a kormányfő halálát kívánó tanárukról:

A hallgatók között voltak olyanok is, akiket nem tanít, de a CEU hallgatóiként nyilvánvalóan őket is érinti az ügy. Többen egyértelműen elhatárolódtak, de az Origo felhívja a figyelmet arra a hallgatóra, aki, miközben megpróbálja megkerülni a választ, maga is példátlanul gyűlölködik.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Katások nyugdíjjogosultsága 2019-ben

    Katások nyugdíjjogosultsága 2019-ben

    A kisadózó vállalkozás a főállású kisadózó után 2019-ben változatlanul havi 50 ezer forint, vagy – választása szerint – havi 75 ezer Ft, míg a főállásúnak nem minősülő kisadózó után havi 25 ezer forint tételes adót fizet a bevételi értékhatárig (a szintén változatlan 12 millió forint erejéig, viszont e tekintetben nagyon kedvező változás idén, hogy az alanyi áfamentes értékhatár is 12 millió forintra nőtt).

  • Fülöp Attila: A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek

    Fülöp Attila: A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek

    A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek, hiszen a gyermekeknek a családban van a legjobb helyük – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Befogadlak nevű nevelőszülői program országjárásának záróhelyszínén, a budapesti Várkert Bazárban.