EUR: 323,37 Ft
CHF: 291,50 Ft
2019. június 26., szerda
János, Pál

Egyéb Miskolc

Jön a várva várt MEN!

Általánosan elfogadott tény, hogy a Miskolci Egyetemi Napokon (MEN) lenni jó! Ezt az 1977-ben először megrendezett MEN résztvevői is tudták, és az a több ezer fiatal is megtapasztalhatja, akik idén május 9–12. között kilátogatnak a könnyűzenei fesztiválra.

A régió meghatározó egyetemi fesztiválját idén is a Miskolci Egyetem zárt parkjában található RockWell Klubban és a klub előtti füves területeken, két szabadtéri színpadon, valamint két klubszínpadon rendezik. Az esemény május 9-én, csütörtökön kezdődik, és hétfő hajnalban ér véget. Az idén négynapos (!) bulin sok-sok fellépő szórakoztatja a látogatókat, és természetesen a selmeci hagyományokat megidéző, diákrektor-választással egybekötött programokat is megrendezik, ezekre napközben kerítenek sort.


Harminckettedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemi Napokat – fotó: Bodnár Judit

A hagyományőrző programok és az azt kísérő, hajnalba nyúló zenei események felejthetetlen és fárasztó napokat ígérnek: a 4 nap alatt 17 koncert és ugyanennyi DJ szórakoztatja a látogatókat. Tavaly a MEN-en több mint tízezren voltak, idén pedig még több látogatóra számítanak a szervezők. Április 30-ig a bérletek elővételben is megvásárolhatók, azután már csak a helyszínen kaphatók.

4 nap alatt 17 koncert és ugyanennyi lemezlovas szórakoztatja a látogatókat – fotó: Bodnár Judit

Az igazi fanatikusok már kezdhetik a visszaszámlálást május legjobban várt partijáig, hiszen ezúttal is jobbnál jobb magyar zenekarok és lemezlovasok szerepelnek a repertoárban: Horváth Tamás, Brains, AK26, Kozmix, Road, Follow the Flow, Bye Alex és Slepp, Groovehouse, Kis Grófo, MC Hawer és a Tekknő, Alvin és a Mókusok, BASSHUNTER, Sky Fanatic, Missh, Krúbi, BSW, Essem Szecsei, Pixa, Hangover, Jackwell, Matt Flaron, Goldhand Music Channel, Katapult DJ, és még sokan mások!


Kapcsolódó Cikkek