2019. május 26., vasárnap
Evelin, Fülöp

Belföld

Kásler: Az Egészséges Budapest Program fejlesztései jó ütemben haladnak

Az Egészséges Budapest Program (EBP) fejlesztései szisztematikusan, tempósan, megfelelő ütemben haladnak. Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Szent János Kórház új szakrendelőjének Kútvölgyi úti telephelyén beszélt erről.

Kásler Miklós elmondta, hogy a korábban a Semmelweis Egyetemhez (SE) tartozó Kútvölgyi klinikai tömbből minden, az egyetem alá tartozó szakrendelés elköltözik, és helyükre a János-kórház járóbeteg-ellátása kerül. Három szakrendelés – a nőgyógyászat, a fül-orr-gégészet és a gasztroenterológiai – már itt kapott helyet.


A miniszter beszélt arról is, hogy vidéken az elmúlt években a kormány jelentős forrásokat biztosított az egészségügyi ellátás fejlesztésére, és most a központi régió ellátásának megújítása következik. Ez érinti az orvosegyetemet, az országos intézeteket, a kórházakat; összesen 22 nagy kórházat és 32 szakrendelőt – tette hozzá.

A Szent János Kórház új szakrendelőjének fejlesztése eredményeként a betegek rövidebb idő alatt, jobb körülmények között gyógyulhatnak – emelte ki Kásler Miklós.


A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely, a kerület országgyűlési képviselője elmondta, “sikerült az egyetemmel olyan megoldást találni, hogy azzal mindenki elégedett”, és július 1-jével valamennyi rendelést elköltöztetik a Kútvölgyi útról.

A miniszter jelezte, hogy egy korábbi döntés értelmében a János-kórház Észak-Közép-budai Centrumként fog a jövőben működni, ami indokolttá tette a szakrendelők fejlesztését.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere elmondta, a kormány 2017 őszén döntött a Hegyvidék egészségügyi ellátásának fejlesztéséről, amelyhez 9 milliárd forintot biztosított. Azonban – fűzte hozzá – a János-kórház felújítása és a szakrendelés elkülönítése nem csak a kerületiek ügye, hiszen az intézmény az agglomerációhoz tartozó mintegy 130 település lakosainak ellátását is végzi.

Úgy fogalmazott, a János-kórházban régóta problémás az az állapot, hogy pizsama és télikabát keveredik a kórház folyosóin, és már évek óta keresték a megfelelő megoldást. A kormány végül úgy döntött, hogy a János-kórházhoz földrajzilag is közel lévő Kútvölgyi tömböt a kórház keretein belül működtetik – tette hozzá.

Pokorni Zoltán jelezte, a felújítást, átépítést a gyógyítói munka mellett kell elvégezni. A beruházás folyamatáról elmondta, idén, év közben jelenik meg az építészeti pályázat, és körülbelül két év múlva végeznek a munkálatokkal. Ezzel egy időben folyik a János-kórház átépítésének tervezése, ezek után 3-4 évre tehető annak elkészülte.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Gulyás Gergely Német-Magyar Barátság Díjat kapott

    Gulyás Gergely Német-Magyar Barátság Díjat kapott

    Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója vehette át a Német-Magyar Barátság Díjat Arne Goberttől, a Német Gazdasági Klub (DWC) elnökétől szombat este a Pesti Vigadóban.

  • Kövér: Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik

    Kövér: Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik

    Máté evangéliuma nemcsak arra figyelmeztet, hogy minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, hanem a hitet is élteti mindannyiunkban, hogy a lélekben önmagára találó nép lélekszámban is gyarapodásnak indul – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Taksonyban, az új református templom és közösségi ház felszentelésén.

  • Megújult a Svábhegyi Bölcsőde

    Megújult a Svábhegyi Bölcsőde

    Megújult a fővárosi XII. kerületben található Svábhegyi Bölcsőde, a több mint félmilliárd forintos fejlesztés keretében két új épületszárnnyal bővült az intézmény épülete, valamint annak környezetét is rendbe tették.