EUR: 323,25 Ft
CHF: 288,61 Ft
2019. június 19., szerda
Gyárfás

Külföld

Migránsok súlyos bűncselekményeit tussolták el! Lemondott a holland államtitkár

Lemondott Mark Harbers holland migrációs államtitkár, miután múlt héten kiderült, hogy az igazságügyi és biztonsági tárca éves jelentésében, amely a menekültstátusszal rendelkezők által elkövetett bűncselekményekről számolt be, elrejtették a súlyosabb bűncselekményeket – tudta meg az Origo.

A minisztérium jelentése ugyanis a 2018-ban elkövetetett összesen 4600 bűncselekményből 1000 esetet „egyéb” kategóriaként tüntetett fel, amiről később kiderült, hogy olyan súlyos eseteket takart, mint a menedékkérők által elkövetett szexuális bűncselekmények, gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet, továbbá súlyos támadás – írja a lap.


Az Origo beszámolója szerint Harbers képviselőházi meghallgatására május 21-én délután került sor, ahol hangsúlyozta személyes felelősségét abban, hogy a „számokat ilyen módon prezentálták”, majd hozzátette, hogy kollégái már korábban felhívták a figyelmet az effajta kategorizálásban rejlő veszélyekre, azonban ő azt nem vette figyelembe. Kiemelte, hogy a jelentés célja az volt, hogy átláthatóbb információkkal szolgáljon a menekültstátusszal bírók helyzetéről, azonban „ennek a célnak nyilvánvalóan nem sikerült megfelelni”.

Harbers nem az első, aki a minisztériumból azért kényszerült távozni, mert a képviselőházat nem megfelelően tájékoztatta. 2015-ben Ivo Opstelten miniszter, valamint Fred Teeven államtitkár mondott le, Ard van der Steur pedig 2017 januárjában hagyta ott a miniszteri széket – tudatja a portál.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek