EUR: 326,21 Ft
CHF: 289,10 Ft
2019. május 19., vasárnap
Ivó, Milán

Belföld

Orbán halálát kívánta, mégsem határolódtak el tőle

Senki nem határolódott el a parlamenti ellenzéki pártok közül az Orbán Viktor halálát kívánó CEU-s professzor asszony kijelentéseitől – írta az Origo.

Mint ismert, a V4NA nemzetközi hírügynökség szúrta ki, hogy a repülőszerencsétlenségben elhunyt lengyel államfő, Lech Kaczynski sorsát kívánta Orbán Viktor miniszterelnöknek Kovács M. Mária, a Soros-egyetem történészprofesszora egy Facebook-bejegyzésében.


A portál megkereste az MSZP-t, a Párbeszédet, a Jobbikot és a Demokratikus Koalíciót, akik közül senki nem határolódott el a Soros-egyetem professzorától, sőt lapzártánkig válaszra sem méltatták az Origót.

A portál szintén megkereste a Soros-egyetemet is, amely egy nap késéssel reagált az ügyben, igaz, akkor is csupán annyit közölt, hogy nem kívánják kommentálni munkavállalóik magánszemélyként tett megjegyzéseit. Tehát a miniszterelnök halálát kívánni az egyetem szerint nem ok arra, hogy bármiféle szankciót alkalmazzanak Kovács M. Máriával szemben.


Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a csütörtöki kormányinfón elmondta, hogy azzal, hogy a CEU egy szót sem szól az ügyben, azt a látszatot kelti, hogy egyetért vele. Ezt felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a politikus.

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Katások nyugdíjjogosultsága 2019-ben

    Katások nyugdíjjogosultsága 2019-ben

    A kisadózó vállalkozás a főállású kisadózó után 2019-ben változatlanul havi 50 ezer forint, vagy – választása szerint – havi 75 ezer Ft, míg a főállásúnak nem minősülő kisadózó után havi 25 ezer forint tételes adót fizet a bevételi értékhatárig (a szintén változatlan 12 millió forint erejéig, viszont e tekintetben nagyon kedvező változás idén, hogy az alanyi áfamentes értékhatár is 12 millió forintra nőtt).

  • Fülöp Attila: A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek

    Fülöp Attila: A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek

    A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek, hiszen a gyermekeknek a családban van a legjobb helyük – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Befogadlak nevű nevelőszülői program országjárásának záróhelyszínén, a budapesti Várkert Bazárban.