2019. június 19., szerda
Gyárfás

Külföld

Orvostudományi, oktatási és sportügyi megállapodásokat kötött Kásler Miklós tokiói látogatásán

Orvostudományi, oktatási és sportügyi együttműködési megállapodásokat kötött Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere háromnapos tokiói munkalátogatásán. Erről a miniszter számolt be szerdán telefonon az MTI-nek.

A miniszter tárgyalt a japán egészségügyi, munkaügyi, és szociális, valamint az oktatási, kulturális, sport-, tudományos és technológiai minisztérium tárcavezetőivel, és több területen megállapodott velük a magyar-japán együttműködés kiszélesítéséről. Mint mondta, partnereivel örömmel állapították meg, hogy az utóbbi években rendkívül gyorsan fejlődtek a kétoldalú kapcsolatok. Kásler Miklós megjegyezte, hogy a két ország 150 évvel ezelőtt vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatot.


Kásler Miklós abban állapodott meg a japán orvosi kutatási és fejlesztési központ vezetésével és az illetékes miniszterrel, hogy Magyarország továbbra is támogatja a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramon keresztül japán diákok magyarországi tanulmányait. Erősíteni fogják a magyar nyelv oktatását a japán egyetemeken, Magyarország pedig a japán nyelvét a magyarországiakon. Megállapodtak a ritka betegségek közös kutatásában, valamint genomikai és proteomikai közös kutatásokat is fognak végezni. A sport területén a két ország közösen készül a tokiói olimpiára. Japán lehetőséget biztosít a legkülönbözőbb sportágak magyar atlétáinak arra, hogy a szigetországban készüljenek fel az eseményre – mondta.

Kiemelt kulturális év a mostani Magyarországon és Japánban is. A közös kulturális események részeként a Magyarországon is nagyon jól ismert Kobajasi Kenicsiró japán karmester és a MÁV Szimfonikus Zenekara bemutatott egy teljesen új zeneművet, amely japán és magyar népzenei motívumokat ötvözött “gyönyörű” egységbe – jelentette ki a miniszter. Kobajasi a magyar kormány felkérésére komponálta meg a zeneművet – tette hozzá. A nagysikerű koncerten – amelyen Kodály, Bartók és Brahms művei is elhangzottak – jelen volt a japán trónörökös, Akisino herceg és családja is. A koncert előtt Kásler Miklóst családi körben fogadta a trónörökös, aki felelevenítette neki Magyarországon szerzett kellemes emlékeit.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek