EUR: 322,36 Ft
CHF: 287,95 Ft
2019. június 16., vasárnap
Jusztin

Extra

Összeköltözött párjával Jordán Tamás

Jordán Tamás már több mint egy éve boldog új párjával, és nemrég össze is költöztek. A színész egészsége pedig újra a régi, amióta szerelme mellette van, akit a gyermekei is nagyon megszerettek.  

Jordán Tamás 22 év után, tavaly februárban szakított legkisebb gyermeke édesanyjával, Krisztával. A színészt megviselte az elválás, de pár hét múlva elsőként a Lokálnak számolt be új párjáról, akivel azóta már össze is költöztek. – Jól megvagyunk, és egy ideje már együtt is élünk. A munkám során ismerkedtünk meg, de ő nem szakmabeli. Eleinte barátok voltunk, idővel pedig egymásra találtunk – kezdte a 76 éves színész, aki sokat köszönhet párjának.


– Nagyon harmonikus a kapcsolatunk, és jó hatással van rám. Elég rendetlen fickó vagyok, de miatta már nem a szoba közepén hagyom a dolgaimat – nevet fel. – Az egészségemre is nagyon figyel, ugyanis hosszú évek óta cukorbeteg vagyok, amivel voltak gondjaim. Ő viszont csak olyan ételeket vesz otthonra, amelyeket büntetlenül ehetek, és a gyógyszereimre is nagy gondot fordít. A családom is nagyon megszerette a párom, és ha minden jól megy,  június végén mindnyájan együtt nyaralunk. A sok munka miatt nagyon nehéz összeegyeztetni, hogy a négy gyermekem és az összes unokám együtt legyen, ezért is örülünk annyira, hogy idén ez sikerül – mondta a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója.

Tamás vidéki színháza igazgatása mellett Budapesten is gyakran játszik. – Ismét az a megtiszteltetés ért, hogy a Budapesti Operettszínházban vendégeskedhetek, a Carousel című musicalben játszom a rendőrfőnököt. Emellett a Rózsavölgyi Szalonban is van egy közös estem Molnár Piroskával. Ki se látszom a munkából, de nagy öröm, hogy még mindig ennyien szeretnek.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek