2019. július 16., kedd
Valter

Extra

Rajongója követelte Kulcsár Edina életét

Kulcsár Edina szívesen segít tapasztalataival a fiatal lányoknak elhelyezkedni a modellszakmában. Az egyik rajongója azonban túlzásba esett, ugyanis az egykori szépségkirálynő életét és családját követelte. 

Kulcsár Edina. Magyarország Szépe szépségverseny válogatás. 2016.06.11 Budapest. ( Fotó: Csudai Sándor )

Kulcsár Edina idén ismét a 2019-es Magyarország Szépe zsűrijében foglal helyet, amelynek döntőjét a Duna TV közvetíti. Izgatottan vágott neki az idei castingnak, mert fontosnak tartja, hogy tapasztalataival segítse a fiatalokat.


– Nálam az összkép számít és az, hogy a jelentkezőkön lássam az igyekezetet. Többen szoktak írni, hogy szeretnének olyanok lenni, mint én. Én pedig erre annyit válaszolok: legyél inkább önmagad, úgy tudsz igazán kiteljesedni. Ebben viszont szívesen segítek bárkinek – mondta Edina, akit rengeteg fiatal lány keres meg a kérdéseivel. A legtöbbjük kedvesen, hátsó szándék nélkül kéri a tanácsait, de volt, aki konkrétan Edina mindennapjait akarta élni.

– Egy nő azzal hívott fel telefonon, hogy ő is modell, és szépségkirálynő szeretne lenni. Már azon meglepődtem, hogy honnan tudja a számom, de úgy voltam vele, ha már megkeresett, segítek neki. Közel egy órát beszéltünk telefonon. Kérdeztem tőle, hogy eddig mit tett a vágyai eléréséhez. Azt válaszolta, hogy még semmit, de segítsek neki, mert ő is Kulcsár Edina akar lenni. Itt már kicsit furcsa volt a dolog, de próbáltam meggyőzni arról, hogy inkább magából próbálja kihozni a legtöbbet. Aztán kiderült, hogy külsőleg sajnos nem rendelkezik olyan adottságokkal, amik ehhez a szakmához szükségesek. Próbáltam meggyőzni, hogy keressen új célokat, de ő csak azt hajtogatta, hogy olyan életet akar, mint az enyém, a férjemmel és a gyerekemmel együtt. Itt volt az a pont, hogy letettem a telefont, de napokig nem tértem magamhoz, sokkoltak a történtek. Utólag kiderült, hogy ez a nő felhívta Vivit (Borzi Vivien fotós – a szerk.) azzal, hogy én adtam meg a számát azért, hogy segítsen neki. Persze ebből egy szó sem volt igaz.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Stroke-ot okozhat az alvászavar

    Stroke-ot okozhat az alvászavar

    Noha az alvászavar mára Magyarországon is népbetegség, még mindig nem tudunk róla eleget. Pedig egyes fajtái súlyos esetben akár szívinfarktushoz és stroke-hoz is vezethetnek.

  • Eljegyezte kedvesét Forró Bence

    Eljegyezte kedvesét Forró Bence

    Négy év után eljegyezte kedvesét Forró Bence, a Balatoni nyár műsorvezetője. A tévés Szentpéterváron egy csónakon tette fel a nagy kérdést Flórának, aki gondolkodás nélkül igent mondott.

  • Majdnem lezuhant Miley és családja

    Majdnem lezuhant Miley és családja

    Kis híján életét vesztette Miley Cyrus és családja egy repülőút során – erről az énekesnő nővére, Brandi vallott egy podcast adásban.